DR. SÁLING JÓZSEF (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Az az igazság, hogy ebben a határozott idejű munkaszerződésügyben olyan nagy vitám nincs Sümeghy Csaba képviselőtársammal, csak nem nagyon nyugtatott meg. Ugyanis vannak itt olyan szabályok, amelyeket bőven ráérnénk szabályozni, például ilyen tipikusan az európai üzemi tanács.
Már a bizottsági vitában is kifejtettük, hogy nemhogy nem tudjuk pontosan, hányan, hogyan, miképpen szabályozzák az európai üzemi tanácsokat, hanem ahány szakszervezeti szövetség, ahány munkaadói szövetség, ahány alku, ahány szerződés, annyiféleképpen alakul. Ehhez képest nagyon sürgős volt átvenni néhány általános szabályt, amely semmit nem rendez, ráadásul ezek igazán akkor lépnek hatályba, amikor majd az Európai Unió tagjai leszünk. Nem gondolnám, hogy ez holnap vagy holnapután van, bár szeretnénk, ha minél előbb lenne.
Ehhez képest most azt halljuk, hogy a határozott idejű munkaszerződést bizony rendezni kell, egyébként is baj van nálunk vele, másrészt pedig európai előírás is, ráadásul több szabályba is ütközik a rendszeres vagy a hazai gyakorlatnak megfelelő használata, például a diszkriminációs szabályokba. Erre az a válasz, hogy úgyis rendezni fogjuk 2002-ig, akkor most miért kellene rendezni. Ha valamit rendezni kellett volna, ez gyakorlati napi visszaélés. Az európai üzemi tanács szabályaira senkinek nincs szüksége a mai munkaerőpiacon; de arra, hogy ne lehessen határozott idejű munkaszerződésekkel visszaélni, mindenképpen van. Én csak ezt vetettem fel, hogy jó lett volna, azt gondolom, ezt rendezni.
A másik dologban sincs vitánk, én csak annyit javasoltam, és itt az ajánlásban is ez szerepel, hogy ha egyszer van egy ilyen bírói gyakorlat, amely megállapítja, hogy ha valakivel többször kötnek határozott idejű szerződést, majd az utolsó átvált az ismert körülmények miatt határozatlan idejűvé, akkor írjuk le, ahogy a bírói gyakorlat mondja, hogy az elejétől kezdve folyamatos munkaviszonynak számít. Csak ezt kértem, nem többet, de nem tudom, ezt miért nem lehet beleírni, ha egyszer ez a gyakorlat.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés