FARKAS IMRE (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Mádi képviselő úr észrevételére szeretnék reagálni. Valóban tettünk egy javaslatot, hogy ne érhesse hátrány a munkavállalót, ha jogainak érdekében fellép vagy jóhiszemű bejelenést tesz. Gondolom, jóhiszeműen Mádi képviselő úr azt mondta, hogy ez ugyan szimpatikus gondolat, de benne van a törvényben, és ő maga úgy gondolta ezt, hogy a 3. §-nak az a mondatrésze tartozik ide, hogy "tilos hátrányos megkülönböztetést tenni", és a felsorolás után valóban van egy ilyen, hogy "minden egyéb körülmény miatt". Én nem hiszem. Azért a legtöbbször, ha azt mondjuk, hogy "egyéb", abba nem feltétlenül tartozhatnak bele ilyen komoly konkrét kérdések.

Ráadásul, amikor Mádi képviselőtársam ezt a részt felolvasta, nem is pontosan olvasta fel, mert az azt mondja ki, hogy "tilos hátrányos megkülönböztetést alkalmazni minden egyéb, a munkaviszonnyal össze nem függő körülmény miatt". Márpedig mi éppen azt mondjuk, hogy a munkaviszonnyal összefüggésben se lehessen ilyen megkülönböztetéseket tenni. Tehát két változatot tudok elképzelni: vagy mégiscsak fogadják el ezt a javaslatot, vagy pedig Bernáth Ildikó képviselő asszony, aki, úgy látom, vállalja a kormány módosító javaslatait, vegye fel a javaslatok közé ezt is, és akkor az 5. § (1) bekezdéséből vegyék ki a "munkaviszonnyal összefüggő" kifejezést. Akkor valóban úgy lesz majd, hogy minden egyéb körülmény esetében tilos hátrányos megkülönböztetést alkalmazni. S ha ezt tényleg így gondolják a kormányzati oldalon, akkor azt tudom mondani, hogy feleslegessé válik az a rész, amit én javasoltam; de amíg ez nem így lesz, addig úgy gondolom, ennek mégiscsak helye van.

Forrás: parlament.hu