DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm a szót. Elnök Úr! Államtitkár Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Egy igen fontos törvény vitája zajlik most, amikor a foglalkoztatás elősegítéséről és a munkanélküli-ellátásról beszélünk. Hozzáteszem, hogy ez nemcsak napjaink aktuális kérdése, hanem több mint tíz éve folyik ekörül a vita.

(21.20)

Bizony azt is meg kell mondjam, hogy igazán jelentősebb előrelépés tulajdonképpen az elmúlt tíz évben e kérdésben nem történt. Tehát, ha e törvénymódosítás reális valóságtartalmát nézzük, akkor kétségtelen, hogy most olyan elemek kerültek be, amelyek nagyon régóta váratnak magukra, és amelyekről az elmúlt ciklusban és azt megelőzően is gyakorlatilag a törvényhozás megfeledkezett.

Hadd emeljek ki három kérdést. Az egyik a foglalkoztatási hivatal kérdése, amely intézményesíteni kívánja, tehát egy helyre központosítja a foglalkoztatás elősegítését, a munkanélküliek elhelyezkedésének a lehetőségét, tehát gyakorlatilag a munkapiacnak, ha tetszik, a terelését vagy a munkapiacnak bizonyos értelmű szabályozását.

Ezt a magunk részéről elfogadhatónak tartjuk és egyet is értünk ezzel, természetesen akkor, ha valóban az erre fordítandó pénzügyi források, tehát a finanszírozási alap, valóban a munkapiaci aránytalanságok megoldását segíti, és ha valóban azt a célt szolgálja, amit a jelenlegi törvénymódosításban összefoglaltak, mert abban a pillanatban, ha nem erre szolgál, ha csak egy intézményi forma jött létre az irányítási hierarchiában, akkor természetesen a bürokrácia növekedett, de a célját nem éri el. Remélhetőleg majd az Állami Számvevőszék ezt az ellenőrzést folyamatosan el fogja végezni, és be fog számolni a megfelelő szervezeteknek, így a parlamentnek is e szerv működéséről.

A másik nagy kérdés, ami körül gyakorlatilag már nagyon régóta zajlik a vita, a foglalkoztatottság aránya és a munkanélküliség aránya, hazai időrendben történő összehasonlítása, illetve nemzetközi összehasonlítása. Szeretném elmondani, hogy valójában a foglalkoztatás arányát és a munkanélküliség rátáját nem igazán lehet szétválasztani, hiszen együtt kell kezelni a kettőt a munkapiaci kereslet-kínálat szempontjából. Tehát mindkettő nagyon lényeges mutató, és ennek a vizsgálatát nem lehet szétválasztani egymástól.

Felmerül azonban egy kérdés, hogy valójában ki a munkanélküli. Láttunk itt egy szabályozást, amelyik ezt több pontban összefoglalja. Én ezt a hat pontban összefoglalt felsorolást elég önkényesnek tartom, hiszen közgazdaságilag munkanélküli az, aki a megélhetési gondjai miatt vagy megélhetési indokok miatt munkát keres, de munkát nem talál, tehát dolgozni szeretne, de nem tud elhelyezkedni. Természetesen közgazdaságilag ez szélesebb körű, mint az aktív kereső lakosság aránya, tehát mondjuk, Magyarországon a 15 és a 62 év közötti korosztályok aránya. Ez ennél szélesebb körű lehet, hiszen magában foglalja például azokat a fiatalabb nyugdíjasokat is, akiknek rendkívül alacsony a nyugdíja, megélhetési gondjaik vannak, elhelyezkednének, de nem tudnak elhelyezkedni. Tehát valójában ezt is tágabb értelemben besoroljuk a munkanélküliek körébe.

Nem tudjuk elfogadni a felsoroltak között - bár az 5. pont is sajátos - különösen a 6. pontot, hogy az a munkanélküli, akit a munkaügyi központ kirendeltsége majd munkanélkülinek nyilvánít. Ez egy gumifogalom, nem lehet tudni, hogy mi van ennek a hátterében, tehát ez feltétlenül pontosításra szorul. Ha így tekintjük át, akkor ez egy nagyon szűk körét veszi a munkanélkülieknek. Szeretném hangsúlyozni, hogy ez mindenekelőtt a regisztrált munkanélküliek arányát tükrözi.

Tehát nagyon erőteljesen szét kell választani, és rendkívül pongyola a szakmai és a politikai szóhasználat is, amikor munkanélküliekről beszélünk, hiszen a 2001. januári munkanélküli arány, az a bizonyos 397 ezres létszám, amely 5,9 százalékot tesz ki, ez a regisztrált munkanélküliek aránya, amely havonta változik, és kétségtelen, hogy alacsonyabb ez most 35 ezer fővel, mint 2000 januárjában volt. Azonban nem elegendő csak ezt a számot megnézni. Nagyon sokszor szakmai vitákban is fel szoktam hozni, hogy igazán a teljes munkanélküliek arányát kell megnézni, és a gazdaságot igazából az sújtja - és a munkapiacot is -, nem pusztán csak a regisztrált munkanélküliek aránya.

Ha áttekintjük, hogy gyakorlatilag egy törvénytelen, nemzetellenes privatizáció következtében közel kétmillió munkahely ment tönkre vagy kétmillió ember került az utcára, ennek jelentős része éppen azért, mert hosszú éveken keresztül nem tudott elhelyezkedni, hiszen '89-98 között egy nagyon súlyosan romló foglalkoztatási arány, egy nagyon rossz munkanélküli-arány jelent meg, nem volt megfelelő munkahelyteremtés, és ezek jelentős része óhatatlanul lumpenizálódott, és kiszorult a társadalmi réteg szélére, s rendkívül nehéz már őket bevonni és esetleg aktív keresőkké tenni, pedig közöttük nagyon jelentős arány még fiatal korosztályt érint.

A tényleges munkanélküliek aránya becslések, számítások szerint több mint 1 millió 200 ezer főt tesz ki. Ha ezt korrigálom, mondjuk, a regisztráltakkal, akkor is bizony több százezer olyan munkanélküli mozog a magyar társadalomban, aki nem tud elhelyezkedni, vagy legfeljebb egy részük - körülbelül 20-25 százalék - a fekete- vagy szürkegazdaságban illegális munkavégzéssel tud elhelyezkedni. Óriási a regionális eltérés, hatalmas, nyomasztó gondként jelenik meg, amit Lezsák Sándor képviselőtársam mondott, a falusi munkanélküliség aránya, a kilátástalanság aránya, és ez bizony rendkívül súlyosan érinti az életminőséget és annak gyorsuló leépülését, amelynek a következményei aztán olyan szociális konfliktusokat jelentenek, hogy bizony a társadalmi fejlődésnek ezek a konfliktuspontjai már a munkaerőpiacnak szinte egy antagonisztikus ellentmondását fogják megjeleníteni, vagy már meg is jelenítették.

Hadd hívjam fel itt két dologra még a figyelmet. Létezik ma egy olyan fogalom is, amelyet ritkán használunk, mint a potenciális munkanélküliek. Ez a potenciális munkanélküliség - és ezekkel számolni kell - ma 2,2 millió főt tesz ki Magyarországon. Ha ebből levonom a 750 ezer tanulót - tehát ez a 15 és 62 év közötti még aktív, keresőképes korú lakosság, de nem dolgozik, tehát a potenciális munkanélküliek köréhez tartozik -, akkor ebből 286 ezer, akik gyermekgondozási segélyen vannak, és több mint 700 ezer az, aki korkedvezménnyel vagy egyéb úton nyugdíjba került.

Velük nem számolni szerintem egy óriási, nagyon súlyos társadalmi és kormányzati felelősség is és hiba is. Tehát azt mondani, hogy ma a magyar társadalom megáll a 30 éves korosztálynál - jómagam szerint, aki régóta egyetemen tanítok, és e korosztályt támogatom, tanítom és segítem -, ez felelőtlenség. Tehát ezért, amikor mi a foglalkoztatásról beszélünk, a munkanélküliség felszámolásáról vagy nagyon helyesen a munkaerő-piaci képzés és átképzés lehetőségéről, hiszen nagyon súlyos strukturális munkanélküliség jelenik meg, és ezért van munkaerőhiány többek között, meg azért, mert a külföldi cégek nem vesznek föl 40 év fölötti munkaerőt, még ha esetleg remény is van arra, hogy át lehet még képezni egy másik szakmára; tehát ebből fakadóan nagyon fontos a 30 év, illetve a 25 év alattiak átképzési költségeinek a finanszírozása, és ez kiemelkedően jó dolog, de a 30 év felettiek átképzési, elhelyezkedési kérdései teljes mértékben megoldatlanok, és bizony, ez a törvénymódosítás még csak nem is utal erre.

Vagyis ilyen esetben valójában akkor lesz teljes a kép, ha bevonjuk a 30 és 35 év közöttiek létszámát, és ezen belül is több tízezer a munkanélküli, nagyon fiatal korosztályról van szó; és hogy tovább menjek életkorilag, a 40 éven túliak elhelyezkedési lehetősége szinte reménytelen, ha megfelelően nem segíti a kormányzat, ez pedig kormányzati feladat, mert a külföldi multinacionális cégeket nem érdekli ez a korosztály, a hazai vállalkozók - hiszen a kis- és középvállalkozóknak nem érdeke, mert nincs forrásuk rá - maguk is óriási munkaerő-foglalkoztatási és adózási gondokkal küszködnek. Ezt csak úgy lehet megoldani, ha kormányzati felelősséggel a munkahelyteremtés, a megsegítés, amely megjelenik, kitér a 30 év feletti korosztályra is képzés támogatásában, elhelyezkedés megsegítésében és egyéb olyan lehetőségek biztosításával, ahol nem ejtenek ki korosztályt. El kell képzelni: az itt ülő képviselők jól fizetettek, de ha holnaptól mindenki munkanélküli lesz, és szakmája is alig van, mert devalválódott a tudása is, én azt hiszem, hogy a munkanélküli-segélyből egyből nem tudná eltartani sem saját magát, sem a családját.

Tehát itt sokkal több identitásérzéssel és természetesen forrásokkal is biztosítani kell a számukra a munkahelyteremtést beruházásokkal. Számtalan olyan forrás van a költségvetésben, amelyet, ha kiemelek belőle, és nem például egy rosszul fizetett - sokszor elmondom - adósságcserére fordítok, akkor bizony ezt a korosztályt is ki kell menteni.

Egy gondolatot még megemlítenék - kérek plusz egy perc időt -, hogy a kényszervállalkozók számára is megoldatlan, ha munkanélkülivé válnak vagy csődbe jutnak, az elhelyezkedés lehetősége. Tehát őket is és sok fiatal vállalkozót is érint, és ezt be kell építeni ebbe a rendszerbe sokkal erőteljesebben.

Köszönöm szépen. (Taps a MIÉP soraiban.)

(21.30)

Forrás: parlament.hu