FILLÓ PÁL (MSZP): Köszönöm szépen. Igen tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Asszony! Szeretném hangsúlyozni, hogy annak, amit ön felrótt nekem, hogy nem támogatjuk a törvénytervezetnek ezt vagy azt a részét, pont az ellenkezőjét mondtam a hozzászólásomban. Természetesen támogatjuk, csak azt mondtam, hogy ez is féloldalasra sikerült, és jó néhány még támogatandó célt be lehetne venni, és azt mondtam el, hogy ugyanakkor ezek a megoldási javaslatok nem fognak áttörést eredményezni sajnálatos módon. Én nem kritizáltam a munkanélküliségi ráta alakulását, egy szóval sem említettem, hogy nem csökkent volna Magyarországon a munkanélküliek száma. Én csak azt mondtam, hogy igazából a gazdasági növekedésnek, amely 1997-ben indult be, a folyamodványa az, hogy hány új munkahely jött létre, és nem annyira a kormányzat tevékenységének, amit én személy szerint nagyon sajnálatosnak tartok.
Egy dolgot szeretnék mindenképpen itt, a plénum előtt is visszautasítani. Szeretném hangsúlyozni, a Magyar Szocialista Pártnak nem érdeke, hogy Magyarországon minél több ember munka nélkül legyen. Mi azt szeretnénk, ha mindenki munkához tudna jutni. Tehát szeretném visszautasítani azt a feltételezést, hogy nekünk nem esik jól az, hogy Magyarországon javul a munkanélküliségi helyzet. Nagyon is jól esik, azt szeretnénk, ha jövőre vagy két év múlva nem lenne egyetlenegy munkanélküli sem Magyarországon.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés