BÁRSONY ANDRÁS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! A jelzett javaslat, amelynek kihirdetésére most vállalkozott a magyar parlament, méltán illusztrálja azt, hogy a nemzetközi kötelezettségek teljesítése és a jogharmonizáció mennyire nem ismert fogalmak a mostani kormány számára. (Moraj a Fidesz soraiban.)
(21.30)
Néhány perccel ezelőtt döntött a parlament a munka törvénykönyve részleteiről, és ha valaki veszi magának a fáradságot és összehasonlítja a munka törvénykönyvében imént elfogadott szabályokat a most kihirdetésre kerülő nemzetközi egyezmény szabályaival, akkor látja, hogy a kettő köszönő viszonyban nincs egymással. Mindezt olyan címszó alatt terjeszti be a kormány, hogy jogharmonizációról beszél.
Hozzá kell tegyem ehhez azt, hogy a magyar jogrendben, a magyar bírósági gyakorlatban, a munkaügyi bíróságok eddigi gyakorlatában még soha nem fordult elő - dacára annak, hogy számtalan nemzetközi egyezményt, munkaügyi kérdéseket szabályozó nemzetközi megállapodást hirdettek ki ilyen egyezménnyel, parlamenti jóváhagyás után -, hogy egyetlenegy alkalommal is a kihirdetett nemzetközi egyezmény alapján döntöttek volna egy vitás kérdésben, a munkavállalók és a munkáltatók, esetleg a hatóságok vitájában. Most is kihirdetésre kerül egy nemzetközi egyezmény, amely egyébként támogatandó, és nem is ez a kérdés. A kérdés csak az, hogy azon munkavállalók, amely munkavállalókra önök most ráerőltettek egészen laza és a nemzetközi egyezmény szempontjából értelmezhetetlen szabályokat, hol kapnak majd jogorvoslatot akkor, ha a magyar bíróságokon és a magyar munkaügyi gyakorlatban folytatódik az, ami eddig is zajlott, nevezetesen, ha bármilyen munkaügyi vitára sor került, akkor nem a kihirdetett nemzetközi egyezmény, hanem a magyar munka törvénykönyve szabályait alkalmazták a bíróságok.
Tisztelt Országgyűlés! Kedves Képviselőtársaim! Úgy gondolom tehát, hogy a hiba nem a nemzetközi szerződések kihirdetése körül van, hanem a hiba akörül van, hogy önök a jogharmonizációra, az európai uniós normákra való hivatkozás közepette tulajdonképpen formálisan kihirdetik a nemzetközi egyezményeket, de a hazai jogrendben azt nem vezetik át értelemszerűen.
Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés