DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen. Egy gondolattal szeretnék itt reagálni előző képviselőtársam hozzászólására, és egy kicsit be is fejezni a tízperces hozzászólásomat. Itt arról van szó, hogy a jelenlegi teljesítményfinanszírozás az egészségügyben nemzetközileg is jó. Szóval, a teljesítményfinanszírozás nem rossz rendszer. A baj ott van, hogy a hazai teljesítményfinanszírozásnak nagyon sok hibája van. Egyrészt egy csomó olyan - már a hbcs-nél, de lehet, hogy ugyanúgy a rendelőintézeteknél, sőt a háziorvosok esetében is - korrekciót hajtanak végre, amely nem a teljesítményt fedi. Egyfajta teljesítménykorrekciót hajtanak végre, és nincs mögötte a tényleges teljesítmény; mindez azért, hogy több forráshoz jussanak.
Ez nyilvánvalóan azt jelenti, hogy ezt az egész rendszert úgy kell átalakítani, ahogy például esetleg Ausztriában. Bár ott még nem ezt a teljes pontrendszert vezették be, de sokkal erőteljesebben lehet érvényesíteni a teljesítmény honorálását. Így például azonnal meg lehetne változtatni - és ezért választom én szét az azonnali beavatkozás szükségességét és egy stratégiát, amit meg kell csinálni, ki kell alakítani, szakmailag meg kell alapozni -, hogy a kórházak ne két-három hónap csúszással kapják meg a forrásokat a működésükhöz, hanem azonnal, ahogy a számlát leadják, vagy a teljesítményt igazolják, kapják meg a forrást, ami jelenleg nincs meg. És ha ezt a forrást másképp osztják el, akkor a belső javadalmazást - ami nagyon akut kérdés, és megoldásra vár - lehet egy értelmes ösztönzőrendszerrel is összekapcsolni. Tehát itt ha magát a forrást nem teszem máshová - például a társadalombiztosítási befizetést vagy egyéb forrásokat az önkormányzatoknál -, akkor még ez elegendő is lenne arra, hogy jelentősebb jövedelmi változtatást hajtsanak végre.
S talán egy gondolattal zárnám: Németországban évek óta vitatkoznak a pontrendszer bevezetésén. Most jön Magyarországra egy delegáció, amely azt fogja megnézni, hogy itt mik a hibái a hbcs-rendszernek, és közben egy ausztrál pontrendszert vásároltak meg sok száz millió dollárért. Pedig minket is megvásárolhattak volna, a tapasztalatainkat. Tehát négy év kell ahhoz, hogy egy rendszert módosítsanak, nálunk pedig egy év alatt, ripsz-ropsz, bele a közepébe, és rengeteg hibával tudják csak végrehajtani.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés