DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tulajdonképpen egy nagyon rövid kérdést szeretnék feltenni Fenyvessy képviselőtársamnak, tudniillik három évvel, két és fél évvel ezelőtt, amikor beterjesztettem a válaszadás jogára a törvényjavaslatomat, akkor úgy lehet mondani, hogy a leglelkesebben mellém állt a MIÉP, és Fenyvessy képviselőtársam is támogatta ezt a véleményt. Úgy lehet mondani, hogy én egy kicsikét radikálisabban akartam megadni valóban a válaszadás jogát. Látjuk, ez enyhébb: csak a személyiségi jogok sértése esetén.
Azt a véleményt, amit az előbb Kiss Andor felolvasott, és most is hallottunk egyet-kettőt ezekből az érvekből, én három évvel ezelőtt Pető Ivántól hallottam. (Derültség a Fidesz soraiban. - Dr. Gyimesi József: Ellenzéki mindkettő!) Pető Iván részéről, az SZDSZ részéről s a többi, lényegében arról az oldalról, vagy Vastagh Pál részéről azok az érvek elhangzottak - elő kell venni a jegyzőkönyvet. Mi volt az indoka? Ezt nem értem, hogy két és fél év alatt ez a fajta, úgy lehet mondani, poláris ellentét hogyan jött létre?! Én csak a Pannon Rádiót tudom, hogy létrejött. Mi az, ami a MIÉP álláspontját megváltoztatta ebben a kérdésben? Hiszen pont az ellenkezője volt az álláspontja két és fél éve! Kevesen vagyunk, és a dolog érdekes, ezért kérdezem, hogy a MIÉP álláspontja miért változott meg. Tényleg kíváncsi lennék erre. (Dr. Hack Péter: Képesek tanulni. - Hegyi Gyula: Ne légy féltékeny!)
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés