DR. POKOL BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Nagyon tetszett Kiss Gábor hozzászólása, és mondott egy olyan fontos dolgot, amire mindenképpen reagálni szeretnék. Először is persze egy kicsit képletesen, rólam kifejezetten személy szerint jelezte, hogy levetett liberalizmusomból kifolyó túlbuzgóságom miatt vagyok most... (Dr. Kiss Gábor közbeszól.) Tudom, ez képletes volt, de azért hadd jelezzem, hogy mint a Kisgazdapárt képviselője felmerült tehát, hogy valóban több könyvet írtam a legkeményebb versengéspárti nyolcvanas évek közepén... - úgyhogy hadd jelezzem, hogy semmit nem változott. Pont olyan liberális vagyok, pont olyan kemény versengéspárti.

A médiában is az lennék. Tudniillik az a tényítéletem a médiaszektorra, hogy mivel igazán nincs versengés, hanem monopolhelyzetek vannak, ezért aki a monopolhelyzet birtokában azt kiabálja, hogy legyen szabad verseny, hagyjatok békén bennünket, mert majd mi szabályozzuk. Mivel tudom, hogy monopólium, és ha úgy hagyjuk őket, megfojtják a közvéleményt! Tehát tudom, hogy nincsenek meg az előfeltételei a piacnak, ezért vagyok ellene. Amennyiben plurális lenne, mint Amerikában, sok szempontból, tehát decentralizált, óriási napilap-, hetilapstruktúra lenne s a többi, akkor nem kellene a válaszadás és a többi joga. Pont olyan liberális vagyok, mint 15 évvel ezelőtt, bár tudom, hogy ez képletes volt, de azért volt áthallás.

Ellenben nagyon fontos, amit mondott Kiss Gábor. '89 óta lövészárkok vannak a magyar közéletben, és nincs átjárás. Pontosan egyetértek vele, de hadd jelezzem, ha talán nem nagyon sikerült ezt ma kibontani, de a válaszadás jogának van egy nagyon fontos hatása: lebontja a lövészárkokat. Pontosan azzal együtt, tudniillik olvasói szekértáborok vannak, és ezáltal lényegében aki Magyar Fórumot olvas - tudja nagyon jól az ember, mert hall politikai gyűléseket -, abból szinte folyik a Magyar Fórum. Aki Népszabadságot olvas, folyik belőle a Népszabadság s a többi. Minél extrémebb egy szektor és csak azt olvassa, annál inkább egysíkú világnézet alakul ki. Azáltal, hogy a válaszadás joga összekeverné a szekértáborokat (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.), pontosan azt, ami nagy problémát lát Kiss Gábor, azt oldaná meg vagy csökkentené.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu