JUHÁSZ GÁBOR (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Eredetileg ügyrendire jelentkeztem, de aztán meggondoltam, mert hallgattam Kosztolányi Dénest, aki először az elnök urat okolta azért, hogy az ő bizottsága, ahol ő személyesen aktivitást fejt ki, nem került a különösen fontos bizottságok közé, majd hosszasan Keleti urat fúrta, hogy szerinte így nem dolgozik meg úgy nem dolgozik, és egyszerűen úgy látom, hogy a tárgyi hozzászólás helyett annak jelentős részét arra használta fel, hogy kampányoljon a saját zsenialitása mellett. A dolog lényegét tekintve kiderült, hogy az úr az kígyókhoz lényegesen jobban ért, mint a fegyverekhez, hiszen szeretném emlékeztetni, akár Áder urat, akár Keleti urat nézzük is, a medvevadászathoz nem légpuskával szoktak felvonulni a vadászok.
A mondanivalója tartalmi része pedig, hadd emlékeztessek rá, annak egy része kimondottan meggondolatlan, és az országra nézve is káros, hiszen ha bárkinek komolyan eszébe jut, hogy Magyarországra ne látogassanak világsztárok, olyan uralkodók, akiket népes testőrsereg véd, akkor úgy hiszem, ez a gondolat nemcsak hogy ennek a Háznak a fala közé nem való, hanem bizony még az utcára sem való.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés