POZSGAI BALÁZS (MSZP): Köszönöm, elnök úr. Ezek után a törvénnyel szeretnék foglalkozni. Képviselőtársam, Kosztolányi Dénes felvetette a gáz- és riasztófegyver színezésének kérdéskörét. Én csak azzal indokolnám ezt a felvetést - és örülök a reakciójának, mert már ezzel figyelmet tudtunk kelteni a riasztófegyverek tekintetében -, hogy a gyártók ezeknél a fegyvereknél ugyanazok. A lényeg, hogy mindegyik típusú fegyver, a golyós is meg a riasztó jellegű is ugyanolyan legyen, mert az állampolgár, aki fegyvert akar vásárolni, annak örül, hogy tökéletes hasonlóságot mutatnak ezek a fegyverek a golyós fegyverekkel. A kivétel az, hogy a riasztófegyvereknél, főleg a gázfegyvereknél a cső el van csömöszölve, hogy azon csak gáznemű anyagok jussanak keresztül.

Ha ezt a megoldást választjuk, amit javasoltam, lehet, hogy valakinek a hátába nyomják a fegyvert és azt nem látja, de az lehet egy fadarab is, lehet valakinek az ujja is, de azzal már eleve különbséget lehetne tenni, hogy akivel szemben riasztófegyverrel próbálnak rablást elkövetni, ő legalább tudja azt, ha védekezik, ha jelez, az a fegyver az ő életének kioltására nem alkalmas, ugyanakkor a másik oldalról, aki ilyen teljesen beszínezett fegyvert vásárol, az viszont megfelel az alapvető célnak, hogy a saját védelmét ellássa. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu