CSATÁRI JÓZSEF (FKGP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Miniszter Úr! Tisztelt Országgyűlés! Németh Imre képviselőtársam bemutatta a Szocialista Párt programját, gondolom, hogy ezt egyeztette a képviselőcsoport. Viszont, ami a múltat illeti, '94-től '98-ig nem lett bemutatva semmi sem; vártuk az agrárium fejlődését, sajnos nem tudták hozni azt a megígért pozitívumot.

(19.30)

Csak egy számot mondok: 1997-ben 80,6 milliárd forint volt agrárcélokra, most 191 milliárd, ebben a nagyon szűkös és rossz helyzetben. Tehát számszakilag egy kicsit átlépte a polgári kormány az önök számát. Annak ellenére, hogy a polgári kormány ideje alatt mind a három évben katasztrofális helyzetek sújtották a mezőgazdaságot, azért csak talpon marad, és van miről beszélni.

Nagyon érdekes az okfejtése, amit elmond az állami gazdaságokról és a szövetkezetekről. Minden szövetkezet úgy van beállítva, hogy magatehetetlen, nem tudja a rá nehezedő feladatokat ellátni, viszont ez a tizenkét rt., amiről szó van, csillagászati helyzetben vannak felsorolva, hogy milyen nagyon jó helyzetben vannak, és ebből mekkora nagy bevétel fog származni. El lehet gondolkodni ezen a tényálláson is nagyon.

Borzasztó dolog, amikor a kormányt felelőtlenséggel vádolja olyan kormányoldalon lévő képviselő, legalábbis aki ott volt, aki tényleg nem tett az agráriumért semmit. Önök az üzletrésszel nem foglalkoztak. Most ígéri, hogy a 2002-es választások után valami rendkívül előnyös lehetőséget mutatnak be a választópolgároknak, csak adják oda a szavazatot. Önök, amikor ott volt a lehetőségük, semmit sem tettek, és gondolom, hogy ezután sem fognak tenni.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu