DR. OROSHÁZI GYÖRGY (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Örülök, hogy szakmai alapokra helyezzük a vitát. Engedjék meg, ebben a szakmai vitában Vincze képviselőtársam érvei mellett - ugyan ő kicsit kisarkította - szakmailag szeretnék hozzászólni.
Gyakorló állatorvos vagyok, és sok sertést, baromfit és egyéb állatot húsvizsgáltam, de van nálunk egy olyan tradicionális paraszti kultúra, amit Kis Zoltán és Orosz képviselőtársam is nagyon jól tud: a házaknál télen, például az én településemen még a hetvenes-nyolcvanas években 6 ezer, nem tévedés, 6 ezer darab sertést vágtak le, füstölt sonkától kezdve májas hurkát készítettek belőle, és nem tudok egyetlenegy olyan esetet sem, trichinella-esetet sem tudok a környezetemben, hogy előfordult volna. Jómagam is, mint húshoz értő ember, akkor örülök a legjobban, amikor a feleségem vagy édesanyám vág egy tyúkot és azt esszük meg, vagy ha mi nevelünk otthon a háznál baromfit, és nem a boltokban veszem.
Hogy a szakmai érveket mondjam: köztudott, hogy Nyugat-Európában dioxin-mérgezés előfordult, ismerjük a BSE-t, annak is a kórfejlődését. Én úgy érzem - és itt védeném képviselőtársamat -, hogy ezt a paraszti élelmiszer-kultúrát, ami Magyarországon, mondhatnám, hogy ezeréves, nem szabad, hogy úgy mondjam, leírni, hanem nyilvánvaló, hogy ezt a kor szellemének megfelelően, de hagyni kell, hogy működjön.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés