MAYER BERTALAN (MSZP): Köszönöm, elnök asszony. Igazán örülök, hogy Szabó képviselő úr éppen most kétpercezett, mert tulajdonképpen az ő előző hozzászólásához szerettem volna kapcsolódni, mégpedig a "mikor"-hoz. Hiszen azt mondta, hogy azért, mert április 15-én itt elkezd zajlani az élet - a Dunán már előbb megkezdődött -, én pedig azt gondolom, hogy most van kiváló lehetőség arra, hogy szép csendben és suttyomban az ÁPV Rt.-től átjátsszák máshová az állami gazdaságokat, és az így átjátszott állami gazdaságokat nagyon szép csöndben lehet privatizálni.

Mi a lényeges különbség tulajdonképpen az ÁPV Rt. és, mondjuk, a Magyar Fejlesztési Bank pályázata között? Azt gondolom, az, hogy az ÁPV Rt.-nek pályázatot kell kiírni, miközben most a menedzsmentnek, majd a mostani közgyűléseken felállított és kinevezett új igazgatósági tagoknak és felügyelőbizottsági tagoknak lehet kedvezményes hitelekkel megvenni tulajdonképpen az állami gazdaságokat. Azt gondolom - és ezt el kell mondanom -, hogy ma megint ennek a törvénynek az elővétele és a törvényjavaslatnak a parlament elé kerülése egy tipikus parasztvakítás, ma a szövetkezeti üzletrész-tulajdonosokat egymásnak akarják borítani, miközben szép csöndben megtörténik az állami gazdaságok ellopása és a szétrablása.

A történet erről szól és nem másról, megítélésünk szerint, hiszen azt gondolom, hogy nem kezeli azokat a célokat, amit tulajdonképpen megfogalmaztunk, hogy az összes külső üzletrész-tulajdonos valós problémáját megoldja. Ma arról szól a történet, hogy ezek az állami gazdaságok nem nyilvános pályázaton, hanem egy előre leosztott lapjárás alapján kerülnek banki titoktartás mellett - az Országgyűlés és az ellenőrzés kikerülése mellett -, előre kiosztott szereplőknek lenyúlásra. Ezen lehet itt vitatkozni, ma délután már volt róla szó, ez a tipikus klientúrakiépítés és az állami vagyon széthordása, szétrablása és elherdálása.

Köszönöm szépen, elnök asszony.

Forrás: parlament.hu