DR. PINTÉR SÁNDOR belügyminiszter: Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A rendőri jelentések és az ön által elmondottak nem egészen fedik egymást jelen pillanatban, épp ezért a kettő különbségének a kivizsgálására a rendőrségen belül is egy vizsgálat folyik, amelyet nem a helyi rendőrök, hanem a megyei rendőr-főkapitányság vezetése folytat le. Ezen túlmenően az ügyészségen is büntetőeljárást kezdeményeztek ebben az ügyben, és az ügyészség büntetőeljárást folytat a kényszervallatás, illetve bántalmazás hivatalos eljárásban bűntettének gyanúja miatt.
Egyértelmű számunkra, hogy ezekkel az eszközökkel, amelyek a sajtóban és az ön által felvetett kérdésben is elhangzottak, a rendőrség nem dolgozik és nem dolgozhat. Nem dolgozhat a New York-i egyezmény alapján sem, de nem dolgozhat a magyar törvények alapján sem, mert mind a büntetőeljárás, mind pedig a rendőrség nyomozati utasítása mindezeket az eszközöket nemcsak hogy tiltja, hanem büntetni rendeli.
Ennek megfelelően dolgozik a magyar rendőrség, és szeretném elmondani, hogy az ilyen jellegű cselekmények visszaszorultak az utóbbi időben. Míg bántalmazás hivatalos eljárásban 1997-ben 100 esetben fordult elő, addig 2000-ben csak 40 esetben, a kényszervallatás 52 esetben volt '97-ben és 26 esetben 2000-ben, a jogellenes fogva tartás pedig 31 esetben volt '97-ben és mindössze 29 esetben 2000-ben.
Úgy gondolom, hogy mind a kormány célkitűzései, mind pedig a büntetőeljárás betartása a rendőrségen belül egyre jobb eredményeket produkálnak, és remélem, hogy ilyen esetek nem fordulnak elő. Hozzá kell tennem a rendőrök védelme érdekében, hogy még pillanatnyilag prejudikálás, hogy megtörtént, mert az ügyészségi vizsgálat ezt még nem támasztotta alá.
Köszönöm a figyelmét. (Taps a Fidesz padsoraiból.)
(14.10)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés