MOLNÁR RÓBERT (független): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Államtitkár Úr! Kedves Képviselőtársaim!

"Átlagosan három évig tart, amíg a holland gyerekek elveszítik tejfogaikat. Egyes magyarországi rendőrkapitányságokon ezt már 24 óra alatt el tudják intézni." - szólt az Amnesty International holland társintézményének hazánkat lejárató januári kampányszlogenje.

Bár nem tudjuk, hogy kik pénzelik és kiknek éri meg Magyarországot méregdrága hirdetéseikkel lejáratni, és olyan fényben feltüntetni, mintha itt balkáni állapotok lennének, vagy a magyar rendőrök sárba tipornák az emberi jogokat, illetve vernék a kisgyerekeket; bár a kormány és a hivatalos szervek tiltakozása miatt az Amnesty bocsánatot kért, és elismerte, hogy nem ellenőrzött információk alapján készítették el hirdetésüket, pár héttel később a szlovén társszerv drága pénzen, többször sugárzott reklámfilmet az egyik adóján. A sokkoló zene közben így szólt a szöveg: "P. O. rendőr, 39 éves - Magyarország. Képzeljék el, hogyan nézhet ki az áldozata! Állítsák le a kínzást! Amnesty International."

A szöveg közben egy véres, szétvert lábat mutattak. A magyar kormány és az érintett hatóságok ismét tiltakoztak. A szlovének úgy gondolták, hogy egy sajnálommal lezárhatják az ügyet. A magyar amnestysek jól döntöttek, amikor lemondtak, mivel a közölt hirdetések szerintük sem alapulnak valóságos eseteken. Csodálkozom viszont azon, hogy ilyen hirdetések megjelenhettek a magyar tagozat tudta nélkül.

(15.30)

A Magyarország lejáratására irányuló kampány ezzel nem merült ki, ugyanis ezt megelőzően több külföldi lapban ellenzéki politikusok, illetve ellenzékközeli közírók olyan nyilatkozatokat tettek, publikációkat jelentettek meg, amelyek minden valóságalapot nélkülöznek, és rontják az ország hitelét.

És akkor még nem beszéltem a romaügyről. A polgári kormány három év alatt több támogatást nyújtott a romák felzárkóztatására, mint az azt megelőző kormányok. Az erőfeszítések ellenére arról beszél a Nyugat, hogy nálunk üldözik a cigányságot. Arról beszélnek a Strasbourgba és Kanadába menekült romák, hogy itthon folyamatos diszkriminációk érik őket.

Én személyesen ismerek több romát. Vannak közöttük olyanok, akik akarnak dolgozni, és kapnak is munkát. Gyermekeiket iskoláztatják és jó példával járnak elöl társaik számára. Ők nem akarnak elmenekülni. Őket nem üldözi a rendőrség, őket nem nyomja el senki; igaz, annak ellenére, hogy tisztességesen dolgoznak, nincs pénzük arra, hogy családjuknak darabonként 90-100 ezerért Kanadába szóló repülőjegyeket vásároljanak.

Joggal vetődik fel bennem a kérdés: miből telik a munkanélküli és hátrányosan megkülönböztetett romák repülőjegyére? Vagy inkább: kik fizetik a költségeket és kik heccelik a cigányságot? (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Kinek az érdeke a romabonyodalom?

Forrás: parlament.hu