DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen. Tisztelt képviselőtársam említette, hogy nem ért egyet azzal az SZDSZ-es javaslattal, amely a törvényjavaslat 15. §-ának elhagyását javasolja. Én most nem vagyok száz százalékig felkészült a kérdéskörben, de az én emlékezetem szerint az alapjavaslatban benne van ez a rendelkezés azzal a tartalommal, ahogy azt Gyimesi képviselő úr is jelezte. Talán a szöveg más az alaptörvényben.

A jelenleg hatályos szöveg, amit mi nem vennénk ki a törvényből, úgy szól, hogy nem utasítható ki az a kérelmező, aki valószínűsíti, hogy abban az országban, amely befogadására köteles, halálbüntetésnek, kínzásnak, embertelen vagy megalázó bánásmódnak lenne kitéve. Tehát mi ezt a részét a törvénynek, a jelenleg hatályban lévő rendelkezést nem semmisítenénk meg, csak a 15. § új szövegét szüntetnénk meg, ahelyett a jelenleg hatályost hagynánk érvényben, mert magunk is úgy ítéljük meg, hogy természetesen ez a menedékjogra vonatkozó nemzetközi egyezményekből fakad, ezektől a szabályoktól nem is lehetne eltérni a magyar szabályozásban.

Forrás: parlament.hu