DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Képviselőtársaim! Három héttel ezelőtt, amikor a frakció-vezérszónoki kör volt a parlamentben ennek a törvényjavaslatnak a vitájaképpen, elmondtam azt, hogy ebből a pénzügyi törvénycsomagból az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal egyes fejezeteit érintő törvényi elemek azok a részek, amelyekkel a MIÉP-frakció azonosulni tud.
Ez azt jelenti, hogy elfogadjuk azokat a tervezett intézkedéseket, amelyek az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatalba idáig félig, de vélhetően ezentúl teljeskörűen beintegrált bűnügyi igazgatóság tevékenységét érintik. Éppen ebből kifolyólag ezen paragrafusokhoz - miáltal helyénvalónak és idejénvalónak tartjuk őket - módosító indítványt nem nyújtottam be.
El szeretném azonban mondani, hogy ennek a törvényi elemnek a törvénybe illesztése kiemelten fontos, hiszen egy olyan ország, ahol a rejtett feketegazdaság részaránya 30 százalékot tesz ki, ott az ellenőrzésre hivatott szervezeteknek az ellenőrzési jogkör pontosítása megkerülhetetlen feladatként jelentkezik. A szigorítás és az a jobban körülhatárolhatóság, amely kisugárzik ebből a törvényjavaslatból, mindenképpen üdvözlendő lépés.
Való igaz, hogy ha az Adó- és Pénzügyi Ellenőrzési Hivatal Bűnügyi Igazgatósága nem rendelkezik olyan fontos lehetőségekkel, mint a tevékenysége során az elfogás, feltartóztatás, előállítás intézménye, akkor az adónyomozók által tett intézkedések féloldalasak és ezáltal félsikerűek is lehetnek.
Tapasztalható volt a korábbi években, hogy ahogy a gazdaságban a tulajdonosváltás mind jobban a végéhez közeledik, az egyes elkövetői, bűnözői magatartások is mind kifinomultabbakká, mind bonyolultabbakká váltak. A jogkörökkel való felruházás, illetve az adónyomozók feletti munkáltatói jogkörök pontosítása... - pontosan erről volt szó, ezt hiányoltuk mi az elmúlt években, és most örömmel látjuk, hogy ez a törvényjavaslatban előjön.
Akkor, ha az adóhatóság ezen többletjogosítványokkal nem rendelkezik, magyarul, egy feltartóztatáshoz, igazoltatáshoz rendőri intézkedést kell kérni, vagy rendőri jogkörben kell végére járni egy-egy bűncselekménygyanús ügynek, akkor dupla idő megy el, és ezáltal az eredményesség, a felderítés százaléka is kisebbé válik. A zár alá vétel elrendelése és más egyéb további törvényi szabályok beillesztése ebbe a törvénycsomagba ugyancsak olyan elem, amellyel kell hogy rendelkezzenek az adónyomozók. Azoknak, akik elsődlegesen találkoznak a gazdasági bűncselekmény gyanújával, ezen intézkedési jogkörük meg kell hogy legyen. Általánosságban elmondva üdvözöljük a törvényjavaslatnak ezeket a részeit.
Néhány mondat erejéig visszatérve a korábbi vitámra Dancsó József képviselő úrral, hadd mondjam el - végre én is nyugodtan meg tudtam nézni a hivatkozott 19. §-t -, hogy való igaz, képviselő úr, hogy 2 millió forint, való igaz az is, hogy adóalapról van szó, de hadd mondjam el azt is őszintén, hogy én ezt kevésnek tartom. Amikor az adóalap is kevés... - mert itt kényszervállalkozásokról van szó, és a kényszervállalkozásoknál összemosódik a jövedelem, az árbevétel meg az adóalap is. Ha megnézzük a nemzetközi tendenciákat, az tapasztalható, hogy a költségvetési teher egyre nagyobb mértékben tolódik át a kevésbé mobil tényezőkre, elsősorban a munkatevékenységek adóztatására. Ugyanakkor mind jobban mentesülnek a tőkeelemek az adóztatási folyamatok alól.
Ezt a munkatényezőt fölfoghatom úgy is, hogy egy közalkalmazott munkabére, ami adóztatásra kerül, de úgy is fölfoghatom, hogy egy kis- és középvállalkozásnak az a minimális adóalapja, amely 2 millió forintban van meghatározva. Hiszen a kis- és középvállalkozásoknál, főleg a kényszervállalkozásoknál a jövedelem, az árbevétel és az adóalap között, meg kell hogy mondjam, szignifikáns különbségek nincsenek. Mondom, elfogadom azt, amit ön mondott, elolvastam, tudomásul veszem, de az aggályaimat megfogalmazom továbbra is.
A másik pedig: nyilván nem most, hanem majd később lesz arra lehetőségünk, hogy arról is szót váltsunk, hogy 19. §, amit ön pontosan idézett, hogyan van összefüggésben a törvényjavaslat indoklásának 3. oldalával - az az ominózus mondat, amit idéztem. Szerintem itt vagy elírás van, vagy egy freudi komplexus érvényesül, de valami ellentmondást vélek felfedezni továbbra is. De mondom, ezzel nem húznám az időt, úgyhogy ezzel szeretném zárni a hozzászólásomat.
Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés