ELNÖK: Köszönöm szépen. Tisztelt Képviselőtársaim! Csak tisztázni szeretnék egy kérdést, mivel az államtitkár úr itt jelezte, hogy nem érti, miért nem voltuk össze az általános vitát. Kérem a tisztelt képviselőtársaimat, hogy az elnöklést ne bírálják felül ebben a tekintetben, figyelemmel arra, hogy általános vita lefolytatható - ha így dönt a házbizottság -, de az egy evidencia, hogy önálló törvényjavaslatok részletes vitáját önállóan kell folytatni. Mint ahogy látják, ennek külön száma is van, még az ajánlásban sem a), b), c) számmal, hanem önálló számmal szerepel. Hozzáteszem azt is, hogy az 1994-es Házszabály alkalmazása óta nem volt még arra példa, hogy részletes vitát ily módon összevontunk volna, hiszen az is már maga egy összevonás, hogy nem összetartozó szakaszonként, hanem egyben történik ezeknek a vitája. Pontosan ezért fordulhat az elő, hogy gyakorlatilag a részletes vita időnként az általános vita látszatát kelti, tisztelt képviselőtársaim.

(23.40)

Mindezek figyelembevételével adom meg a szót Lezsák Sándor képviselő úrnak, a Magyar Demokrata Fórum képviselőcsoportjából.

Forrás: parlament.hu