HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a szót, elnök úr. Több képviselőtársam említette már, hogy a törvényjavaslat új fogalmat határoz meg, a szennyvíz-elvezetési agglomeráció fogalmát emeli be a törvényjavaslatba. Úgy érzem, ez egy rendkívül vitás kérdés lesz az elkövetkezendő időszakban. A törvényjavaslat szerint kormányrendelet fogja ezeket majd lehatárolni, és kicsit lazán értelmezve a 4. § (5) bekezdése szerint kétévente felülvizsgálják ezeket a szennyvíz-elvezetési agglomerációkat.

Azért érzem ezt a kérdést nagyon kényesnek, mert a Ház asztalára fog kerülni mintegy fél éven belül például az országos területrendezési terv; törvény formájában fogjuk elfogadni. Ugyancsak törvényt fogunk alkotni valószínűleg még ebben az évben a budapesti agglomerációs rendezési tervről. Tehát miközben mi törvényt alkotunk, ez is már az önkormányzatokkal egy rendkívül nagy egyeztetést igényel, és sok önkormányzat sérelmesnek találja ezeket a készülő törvényjavaslatokat. Tehát miközben ez évben megalkotjuk ezeket a fontos rendezési tervezet, kétévenként felül fogják vizsgálni a kormányrendeletet, tehát itt bizonyos súrlódást és önkormányzatok közötti feszültséget látok. Nem látom teljesen tisztán és megoldottnak ezt a kérdést. Köszönöm.

Forrás: parlament.hu