SIMON JÓZSEF (MSZP): Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Nem szívesen veszem fel ezt a kesztyűt, mert a legtöbb kérdésben Pap képviselőtársammal egyetértek. Az előbb is bólogattam, de szeretnék visszatérni ahhoz a gondolathoz, amit az előbb is kifejtettem. Más most a feladat. Valóban ezek hibák voltak, valóban súlyos károkat okoztak. Természetesen mindannyian, akik ezzel a kérdéssel foglalkoztunk, ma már tudjuk, hogy nem olyan nagyságrendű károkat, mint akár Amerikában, akár Nyugat-Európában okozott a nagyüzemű mezőgazdálkodás bevezetése azokon a nagybirtokokon, ahol megfelelő tapasztalat és szakértelem nélkül próbálták ezeket az ügyeket kezelni. Nem érte olyan súlyos kár a magyar termőföldtulajdont, különösen értékében, mint amit sokan felételeznek.
Ennek ellenére eszem ágában sincs azt a gyakorlatot megvédeni, amit a képviselőtársam az előbb mondott. Én csupán arra hívtam fel a figyelmet, hogy az elmúlt tíz esztendőben, mióta demokratikus parlamentje van Magyarországnak, és a nép által választott pártok által legitimált kormányai vannak, azóta is gyűlnek ezek a problémák, és nemcsak régi gondokkal kell megküzdeni, hanem olyanokkal is, amelyek kifejezetten új kihívások, új problémák. Most ez a törvényjavaslat ezeket próbálná orvosolni. Ehhez képest sem az eszközök, sem a technika, sem a felölelt problémakör nem ad választ egy sor olyan kérdésre, amit akár agrárszakmai szempontból joggal kifogásolnánk.
Hadd elevenítsek fel a bizottsági vitánkból csak egy momentumot! Mi a helyzet a vízitársulások és az önkormányzatok feladatmegosztásában a községek határában lévő mezőgazdasági területeknél? Szeretném, ha az államtitkár úr erre a kérdésre majd külön kitérne, mert ebből a törvényből aztán egyáltalán nem olvasható ki, hogyan orvosolható egy olyan problémacsomag, ami sok millió forintot emésztene fel, és nyilván a mezőgazdasági termelők érdekeit is szolgálná, közben az önkormányzat feladatkörébe van sorolva pénzügyi fedezet nélkül.
Köszönöm. (Taps az MSZP padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés