SZÁSZFALVI LÁSZLÓ (MDF): Köszönöm szépen. Tisztelt Bauer képviselő úr, én értem, jelentem, hogy értem, nem is ezzel van problémám, hanem az idősíkok összecsúsztatásával - és most már nem fogok többet felszólalni, majd esetleg a folyosón vagy máshol, más alkalommal folytatjuk. Nyilvánvalóan nem arról van szó, hogy nem értjük ezt a kérdést, hanem hogy az idősíkokat nem lehet egymáshoz csúsztatni; ezt nevezik történelmietlenségnek és anakronizmusnak. Ez az egyik válaszom vagy reflexióm.

A másik pedig az, hogy a mindannyiunk által nagyon tisztelt kossuthi, deáki, eötvösi hagyomány természetesen ma is élő hagyomány, de közben eltelt száz-százhúsz esztendő. Közben rájöttek, rájöttünk sokan arra, hogy nagyon fontos az elválasztás, nagyon fontos keretekben meghatározni, mi az, hogy közhatalom, hogy ki és hogyan gyakorolhatja, merthogy annak idején ezek a neves őseink ezeket a kérdéseket szerették volna nyilvánvalóan a helyükre tenni, de most már talán túljutottunk ezen, mondhatnám úgy: ez már talán egy lerágott csont.

(14.00)

Most valami közös együttműködésben is lehet netalántán gondolkodni, egy közös cselekvésben, ami mindenki hasznára válhat: a polgár hasznára, a család hasznára, az egész magyar társadalom és az egész nemzet számára - talán a világ hasznára is.

Köszönöm szépen. (Taps a kormánypárti képviselők padsoraiban.)

Forrás: parlament.hu