BALLA GYÖRGY (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! Én nem konkrétan ehhez a javaslathoz szeretnék szólni, de az elhangzottak mindenképpen arra ösztönöznek, hogy legalább két-három mondat erejéig válaszoljak mindazon képviselőtársaimnak, akik törvényességi aggályokat fogalmaznak meg; itt különös tekintettel gondolok a parlament üde színfoltjára, Bauer képviselő úrra.
Én azt hiszem, mindenképpen jó, ha a tények magukért beszélnek. Én örülnék annak, tisztelt képviselő úr, ha bármikor, amikor ilyen jellegű aggálya van, hozzátenné azt is, ami szintén tény, hogy az önök édesgyermekeként tekintett Bokros-csomagban önök több alkotmánysértő javaslatot fogadtak el és erőszakoltak keresztül az akkori köztársasági elnökön, mint a polgári kormány három éve alatt. Nem attól törvénysértő valami, tisztelt képviselőtársaim, hogy önök az ellenzéki patkóban egyébként folyamatosan és három éve ezt hangoztatják; attól törvénysértő valami, hogy ezt az erre hivatott szervek megállapítják vagy nem állapítják meg. És ha ebben a tekintetben vizsgáljuk a polgári kormány három évét és az önök elmúlt négy esztendejét, akkor, azt gondolom, az ebből levonható tanulságok egyértelműen azt bizonyítják, hogy az a teljesítmény, amelyet önök produkáltak, amellyel önök rendelkeztek, több nagyságrenddel rosszabb, mint ebben a tekintetben a polgári kormány bármilyen tevékenysége.
Köszönöm szépen. (Taps a Fidesz soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés