DANKA LAJOS (FKGP): Köszönöm, elnök úr. Nem jellemző rám, hogy túlzottan elhúznám a dolgokat, de mivel a Vas Megyei Földhivatal vezetőjével kapcsolatban merült föl a kérdés, egy dolgot tisztázni kell. Azokhoz a földátjátszásokhoz, amik történnek, egy külföldi és általában három magyar kell. Kell egy, aki eladja, kell egy, aki megírja a szerződéseket, és kell egy, aki a nevét adja az egészhez. Teljesen egyértelműen így játszódnak le a dolgok.
Tisztelt Képviselőtársam! Egyetlenegy dolog biztos: Vas megyében a szerződések háromnegyed részét olyan jogászok írják, akik nem a mi pártjaink színeiben tündökölnek, és olyan szerződéseket írnak, amiket a mi jogászaink nem tudnak kétségbe vonni, mert egyszerűen ötvenéves szerződéseket kötnek, amit nem tenne lehetővé a törvény, de kijátsszák a kiskapukat. Tényleg be kellene zárni, de ehhez annak a három magyarnak nem kéne a nevét adni, aki most adja, és teljesen mindegy ebből a szempontból, hogy meg lehet élni, vagy nem lehet megélni; ezek szerint meg lehet élni, mert plusz az a két magyar még megél belőle, aki egyrészt a szerződést aláírja, másrészt a nevét adja a földek kijátszásához.
Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés