DR. GIDAI ERZSÉBET (MIÉP): Köszönöm szépen a szót. Elnök Úr! Tisztelt Rádióhallgatók! Kedves néhány itt lévő Képviselőtársam! Egy olyan rendkívül fontos törvény általános vitája zajlik most, amely törvény lényegében meghatározhatja a magyar gazdaság fejlődésének jövőbeli kimenetelét, mindenekelőtt meghatározhatja a pénzpiac várható alakulását, meghatározhatja a magyar fizetőeszköz stabilitását, és ezzel kapcsolatban rendkívül erős kihatása lehet természetesen a hazánkban meglévő vagy várható életminőség alakulására is. Ezt azért emelem ki, mert már nagyon régóta várat magára, hogy a Magyar Nemzeti Bankról szóló törvény módosításra kerüljön.

(13.30)

Hiszen a Magyar Nemzeti Bank körül óriási viták kavarogtak az elmúlt hónapokban, az elmúlt években, és elhíresült egy-egy olyan tevékenységéről vagy tranzakciójáról, amely nem tartozott közvetlenül a tevékenységi körébe, de óriási veszteséget okozott a magyar nemzetgazdaságnak és a költségvetésnek. Hadd emeljem ki ezek közül is a közismert CW Bank ügyét, hiszen a CW Bank révén, és a Magyar Nemzeti Banknak a nem megfelelő ellenőrző tevékenysége révén gyakorlatilag 160 milliárd forint feletti, vagy még annál magasabb - ezt nem lehet pontosan ismerni - veszteség keletkezett a magyar gazdaságban.

Hadd emeljek ki még egy másik elhíresült vagy hírhedtté vált ügyet, ez az 1997-ben megtörtént, 1996-ban jóváhagyott adósságcsere, amelynek során, mint ismeretes, 2150 milliárd forint piaci kamatozású devizahitelként bekerült a költségvetésbe, és a költségvetés azóta is, majd egészen 2006-ig, fizeti ennek a törlesztését, fizeti a rendkívül magas kamatait, már közel kétezer milliárd áramlott ki 1997 és 2001 között, vagy fog kiáramlani, a költségvetésből, és még mindig nincs vége.

Ha egy kicsit megpiszkáljuk ezt az ügyet - amelynek a teljes körű ellenőrzése, elszámoltatása mind a mai napig nem történt meg a Magyar Nemzeti Bank részéről, nem végezte el sem a kormányzat, sem a költségvetés -, ha egy szakmai elemzést végzünk, akkor abból az adósságcsere tranzakcióból kiderül az is, hogy ebben bizony a Magyar Nemzeti Bank a saját veszteségeit mintegy 500 milliárd forint erejéig finanszírozhatta meg. Ez szabálytalanul történt, hiszen anélkül, hogy most a részletesebb szakmai boncolgatásba belemennék, felidézem, hogy a devizatartalékokra rárakódott veszteségnek a megfinanszíroztatását is a költségvetéssel végeztette el, amely egyébként szabálytalan, hiszen ez már beépült a banknak a saját mérlegébe, és ott gyakorlatilag ezt elkönyvelték. Valójában ezen keresztül egy közel 500 milliárd forintos többletre tett szert a Magyar Nemzeti Bank, amely 1996-ban, 1997-ben többek között a CW Banknak a rossz üzleti tevékenysége miatt, rossz hitelkihelyezése miatt keletkezett veszteségét is megfinanszírozta.

Vagyis mindezek azt jelentik, hogy ha összegyűjtjük a visszaélésgyanús tevékenységeit, beleértve természetesen az ezüstkészlet felszámolásából, vagy az aranykészletek, vagy -tartalékok felszámolásából adódó veszteségeknek a sajátos megfinanszírozási vonásait, akkor bizony a Magyar Nemzeti Bank nem látta el azt a feladatát, amely egy országban a központi jegybank feladata lenne. Tehát nem elsődlegesen azt biztosította, hogy egy adott országban a pénz stabil legyen, hogy egy egyensúlyi pénzpiac jöjjön létre, amely természetesen jövedelem- és kamatfüggő, ha ezt az egyensúlyi pénzpiacot meg kívánja teremteni, nem látta el megfelelően azt a feladatát, hogy az eladósodott országnak az adósságát mérsékelni tudja, hogy a lehető legkedvezőbb devizacserét és egyéb tranzakciókat hajtsa végre, ebből következően nem töltötte be a jegybank legfontosabb funkcióját, és ehelyett olyan tranzakciókat kezdett, amelyek egy gazdaságnak nagyon súlyos veszteséget jelentettek. A törvénymódosítási kezdeményezés tehát ezért rendkívül fontos.

Mégis, ha ezt a törvényt áttanulmányozzuk, akkor ebből az derül ki, hogy ez egy nagyon rosszul sikerült módosítás, egy puha új törvényjavaslatot tartunk a kezünkben. És ha csak a legfontosabb kérdést emelem ki, akkor már látjuk, hogy nem módosítja a korábbi jegybanktörvénynek a hibáit, és nem ad választ azokra a kérdésekre, hogy hogyan lehet felszámolni egy nemzetgazdaság központi jegybankjának azokat a súlyos, hibás tranzakcióit, amelyeket az elmúlt években végrehajtott, és amelyekkel a nemzetgazdaságot megkárosította. Mondom ezt a következők alapján indokolásként.

Ha kiindulunk először abból, hogy mi is a Magyar Nemzeti Banknak, tehát a központi jegybanknak a feladata - akkor bizony arra helyezni a hangsúlyt, ami most nagyon divatos a közgazdaságtanban, ezt hozzáteszem, mert tessék átolvasni a nemzetközi szakirodalmi vitákat is, hogy a jegybank az árstabilitást helyezi előtérbe, jóllehet a jegybanknak, ha az természetesen kormányzati, vagyis állami tulajdonban vagy köztulajdonban van, mert a Magyar Nemzeti Bank nem magántulajdonban van, mint a Federal Reserve, a FED, az Egyesült Államok jegybankja -, akkor bizony ennek a jegybanknak a fő feladatai közül nem az első helyre kell az árstabilitást tenni, hiszen ez egy kiszolgáló funkciót betöltő közgazdasági tevékenység, hanem a fő feladata a pénzpiac stabilitása, a gazdaság pénzzel való ellátásának a biztosítása, a pénz értékállósága stabilitásának a megőrzése, és eköré kell azután a monetáris politikának az egyéb eszközeit fonni. Tehát ez valahogy úgy történik, hogy mintegy fordítva ülünk a lovon, más funkciókat emelünk ki, és a jegybanki funkciókat, amelyek ma is mind a nemzeti, mind a nemzetközi pénzpiacon rendkívül, kiemelkedően fontosak, háttérbe szorították. Tehát nem lehet tudni, hogy mi is a központi jegybank tényleges feladata.

Az az érvelés, amelyet az indokolásban lehet olvasni, hogy EU-konform jegybanki törvényt szeretnénk létrehozni, én azt hiszem, félrevezeti a közvéleményt. Itt szó sincs EU-konformitásról, tessék végigolvasni ezeket, és megnézni az európai uniós országoknak a jegybankműködését, megnézni, hogy Angliában hogyan működik a jegybank, a franciaországi központi jegybank; azért egyik se mondja ki, hogy EU-konformitás címén egy álfüggetlenséget, egy olyan függetlenséget biztosítanak a jegybanknak, amely duális gazdálkodásra ad lehetőséget. És van a jegybanki gazdálkodás, és az leválna egy kormányzati vagy egy parlamenti irányítás alá helyezett gazdálkodásról. Még a sokat emlegetett német Bundesbank, jegybank esetében is számtalan sok olyan függelmi elem épül be az egész jegybanki törvénybe, és épül a jegybanknak a tevékenységére, amely a jegybanknak olyanfajta sajátos tevékenységet vagy szabad tevékenységet nem biztosít, mint amit itt az a törvény lehetővé tesz.

Tehát ez azt jelenti, hogy ha az ellenőrzés - amely a második témakör - körét emelem ki, akkor annak a beépítése, ami egyébként jól hangzik, hogy az Állami Számvevőszék, íme, beépül már a jegybanki törvénybe, és az Állami Számvevőszék lehetőséget kap az ellenőrzésre; de tessék elolvasni, hogy mi szerepel itt az indokolásban a 45. §-nál! Kiderül, hogy valójában az Állami Számvevőszéknek a tevékenységét korlátozzák, igazán továbbra is arra szorul, hogy formailag ellenőrizze a mérlegeket, vagy ellenőrizze a számlákat, de igazából egy teljes körű átvilágítást, egy teljes körű gazdasági elemzést és átvilágítást nem végezhet. Mert kimondja a 45. § indokolása, hogy a törvény az EU elvárásaival összhangban az ÁSZ ellenőrző szerepét is korlátozza; az ellenőrzése nem terjed ki az MNB alapvető feladataira, és azok hatására az MNB eredményeire.

Akkor, kérdezem én, mi a csudát ellenőriz az Állami Számvevőszék? Egy ugyanolyan aláíró lesz, mint ami korábban volt? Mert korábban is elvégzett olyan aláíró tevékenységet, hogy technikailag megnézte a számláit. Hiszen emlékszünk a vitára, amelyet Nyikos László alelnök úr az ÁSZ-ból nagyon világosan és tisztán kifejtett. Tehát ezért, ha az Állami Számvevőszék nem kapja meg azt az ellenőrzési jogot, hogy valóban az eredményre vonatkozóan is tegye meg az észrevételét, tegye meg a teljes gazdálkodására vonatkozóan is az észrevételét, akkor ez egy áltatás, ez nem ellenőrzés, ez egyfajta porhintés, amely messze áll a Magyar Nemzeti Bank ellenőrzésétől.

Ugyanígy nem értek egyet személy szerint azzal, szakemberként, de a frakció nevében sem, hogy a monetáris politikába nem lehet betekinteni. A monetáris politika álfüggetlenséget jelent, mert bizony a monetáris politika felett nagyon szigorú ellenőrzést kellene gyakorolnia a speciális bizottságnak a parlamentből. Igenis, véleményünk szerint a magyar pénzügyi és gazdasági élet nem érett meg arra, hogy egy úgynevezett független monetáris politikát, független, ellenőrzés nélküli politikát folytasson, a Pénzügyminisztériumnak, a kormányzatnak ebben igen komoly ellenőrző szerepe kellene hogy legyen, amely ebből az anyagból hiányzik.

Végül még két apróságot hadd emeljek ki! Itt van például az egyéb tevékenységet jelentő 8. §. Mi az az egyéb tevékenység? Fel kellene tételesen sorolni, hogy egyéb tevékenységbe mit bújtatok bele. És végül, a javadalmazásról szóló rész; a Magyar Nemzeti Bank elnökének, tisztviselőinek ki kell hozni, hogy mi a fizetése konkrétan, nem - ahogyan az 53. § magában foglalja - bújtatottan, hogy valamelyik elmúlt év keresetéhez viszonyítja. Ugyanúgy, ahogy a képviselőket átvilágítják, illetve a képviselőnek is vagyonnyilatkozatot kell tenni, a fizetése megjelenik, a köztisztviselőnek megjelenik ez, jelenjen meg a bank vezetőinek, ugyanez nyilvánosságra kerüljön, és lehessen elolvasni ugyanúgy az interneten, hogy milyen jövedelemmel is rendelkezik a Magyar Nemzeti Bank elnöke, mennyi javadalmazást kap a közpénzből. Ennek a tudatában a magunk részéről ezt a törvényt nem tudjuk támogatni. Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu