DR. BAZSA GYÖRGY (MSZP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Azt gondolom, itt valamennyien tudjuk, hogy ennek a kérdéskörnek, amiről beszélünk, nagy jelentősége van a Magyar Köztársaság belpolitikája, a magyar nemzet egésze és külpolitikánk szempontjából is. Nem véletlen, hogy a kormány nemzeti konszenzusra törekszik, és bizonyos jelek arra utaltak és talán még utalnak, hogy ez létre is hozható. Ez megnyilvánult az előkészítésben, de azt gondolom, meg kell nyilvánulnia a törvény támogatásában valamennyiünk részéről, de abban is, hogy azokat a módosító javaslatokat, amelyeket meggyőződésem szerint nagy hányadban konstruktív, előrevivő szándékkal nyújtottunk be, a kormány támogassa is.
Amikor az ezzel foglalkozó kormányülés után megjelent a sajtóban, hogy 135 benyújtott módosító javaslatból 9-et támogatott a kormány, akkor ki-ki mérlegelhette, hogy ez most komoly támogatás, vagy igencsak szolid mértékű támogatása azoknak a módosításoknak, amelyeket mi megfogalmaztunk. Ez 6 százalékos támogatási arány. Én magam 16 módosító indítványt nyújtottam be, és mint kiderült, ahogy Lezsák képviselőtársam mondotta, ebből akár példaként is - mármint feltételezem, hogy pozitív példaként is - lehet azt mondani, hogy van a 9, kormány által támogatott javaslat között ellenzéki is. Ebből a 16-ból ez az egy támogatás az én esetemben egy szónak a támogatását jelenti, hogy a közmédia ne csak a magyarságról, hanem a világról is igyekezzen objektív, tárgyilagos képet nyújtani a határon túl élő magyaroknak. Meg kell mondanom, én erre nem vagyok annyira büszke, mint ahogy ezt alkalmasint interpretálni lehetne.
Mivel az összes többi javaslat is pozitív volt - és most ebben a szakaszban kilenc javaslattal akarok röviden foglalkozni, fel is sorolhatom a számokat: 46., 50., 58., 60., 62., 65., 66., 87. számú javaslatokkal, mert a többit nem támogatta a kormány. Ez teljesen érthetetlen számomra - ugyan most csak kettő tartozik ide -, mert öt olyan javaslat van, ami nyelvhelyességi javaslat, ahol egy határozott névelő, egy többes szám szükséges ahhoz, hogy ez a törvény ne csak a magyarokról szóljon, hanem magyarul - vagy pontosabban: helyesen magyarul - szóljon. Ezt a kormány nem támogatta meglepő módon. A bizottságunk legalább nagyobb része, ahol ül egy íróként is működő elnök, egy bölcsészdoktor alelnök, egy magyartanár, pillanatok alatt belátta, hogy bizonyos megfogalmazásokban határozott névelő kell, más esetekben többes szám kell, mert egyébként nem fogunk példát mutatni a magyar nyelv helyes használatából a külföldön, határaink túl élő magyaroknak, akiknek ez a lehetőség korlátozottan áll rendelkezésükre, hiszen rendszeresen egy másik nyelv behatását kell elszenvedniük - e tekintetben, azt gondolom, elszenvedniük. Ha ez a törvény nem mutat példát a helyes magyar nyelvhasználatból, akkor azt gondolom, nagyon sokat is ártunk - (A kormánypártok soraira mutatva:) bólogat ott ugyancsak egy magyartanár.
Érthetetlen, hogy miért nem tudja ezt... Miért nem lehet az "óvódát" egy hosszú és egy rövid "o"-val írni, és nem két hosszúval, ahogy a törvényjavaslatban szerepel? Azt gondolom, ezt igazából lehetne támogatni, a Magyar Tudományos Akadémia Helyesírási Szótára ezt hosszú ideje így adja meg. (Közbeszólás: Számítógép miatt!) A számítógépre nem érdemes semmit kenni, a számítógép azt csinálja, amire mi utasítjuk. Nagyon fegyelmezett műszer, eszköz, nem érdemes semmit rákenni. Ez az egyik csoport, amelyből itt kettő szerepel, de nem fogom elmondani még egyszer ugyanezeket a többi vitaszakaszban.
A másik javaslati csoport, amit megfogalmaztam, egy formai, az egységes igazolvány javítását, kialakítását szolgálja - a 66. pont vonatkozik ide. Azt gondolom, ha nem szabályozzuk úgy, ahogy általában szoktuk azt, hogy hogyan kell egy ilyen igazolványt megkérni, milyen formanyomtatvány szerint és milyen eljárási rend szerint, akkor ebből nagy káosz lesz. Csak elővettem véletlenül: egy egyszerű lakcímbejelentő laphoz egy normális kérdőívet vagy adatlap-szolgáltató ívet igényel a magyar állam itthon. Ugyanezt a rendszert a kinti relációban is meg kellene valósítani, a javaslatok - nemcsak a 66., hanem a többi is - erről szóltak. Úgy látta a kormány, hogy nem jó javaslatok.
Azt gondolom persze - mint ahogy kiderült -, hogy ebben a formában nem támogatja, hanem majd csatlakozó módosító indítványok formájában igen. Akkor meg az a gyanúm, hogy arról van szó, hogy a 135-ből 9 támogatás azt mutatta, hogy zömmel az ellenzék - nem kizárólagosan, de azért számolhatóan zömmel - nyújtott be módosítókat, de nem tud értelmes és jó javaslatokat vagy konstruktív javaslatokat benyújtani; összesen kilencet az elhangzott arányban. A csatlakozó módosítók egyébként meg fogják valósítani ezeket, hiszen elhangzott, hogy a különböző bizottsági fórumokon már 30 vagy ennél is több javaslat támogatható, tehát rossz lenne az a "statisztika", hogy mi, ellenzékiek képesek vagyunk ilyen nagy számban, ilyen nagy arányban értelmes, konstruktív javaslatokat benyújtani. Bekövetkezik, tudom, hiszen már látom, mások is látják közülünk, hogy ez a csatorna... - nem egészen értem, persze akarom mondani, nagyon is értem, hogy miért ez a taktika folytatódik. Azért, mert akkor úgy tűnne, hogy nekünk konstruktív, értelmes, jó javaslataink lennének.
Végül van egy ugyancsak idetartozó, csak szűkebb szakterületemhez közelebb álló javaslat, az 50. számú. Ez eredendően azt mondja ki, ami egyébként meglévő gyakorlat, hogy a törvény hatálya alá tartozó magyar tudósok a Magyar Tudományos Akadémia külső, illetőleg köztestületi tagjai lehetnek. Vannak Erdélyből, máshonnan is ilyen tagjai a Magyar Tudományos Akadémiának, tehát igazából csak a teljesség kedvéért kell ezt ebbe a törvénybe bevenni, az Akadémiáról szóló törvény ezt tartalmazza. Azt gondolom, ez nem a mennyből lecsöppenő, leeső szituáció, ehhez út vezet. Ahhoz, hogy a Magyar Tudományos Akadémia külső tagja vagy köztestületi tagja legyen valaki, el kell érni bizonyos tudományos eredményeket, illetve fel kell mutatni az ezekre alapozott bizonyos tudományos dokumentumokat; értek ez alatt egy doktori PhD-fokozatot, egy habilitációs címet vagy egy Magyar Tudományos Akadémia doktora címet.
Egy kiegészítő javaslatban azt fogalmazom meg, hogy ez is kerüljön bele, ne csak a doktori képzésben vehessen részt a törvény hatálya alá tartozó magyar személy, hanem doktori fokozatot is szerezhessen. Ez a feltétele annak, hogy a Magyar Tudományos Akadémia köztestületi tagja legyen, habilitálhasson, illetve a Magyar Tudományos Akadémia doktori címét is megszerezhesse - ez meg annak a feltétele, hogy a Magyar Tudományos Akadémia tagja legyen. Az utat is gondoltam, hogy érdemes ebben a törvényben megfogalmazni, nem csak a célt, de hogy ez miért nem támogatható, amikor ugyanúgy csak a meglévő helyzetnek egy tisztes, a képet teljessé tevő kiegészítéséről van szó, azt kell mondanom, teljességgel érthetetlen.
(11.30)
Ezért vannak tehát egy szempontból aggályaink, hogy hogyan lehet ilyen felfogásban nemzeti konszenzust kialakítani, amikor mi arra törekszünk. Ez egy teljesen nyilvánvalóan konszenzusra, egységre törekvő javaslatsorozat volt, s ehelyett egyetlen szónak az elfogadását ne adj' isten még elismerő büszkeséggel kijelenteni, szerintem nem a nemzeti konszenzusra való törekvés formáját jelenti. Nagyon kérem a kormányt, gondolja meg, hogy ne ilyen alapállásból, hanem megértő és együttműködő alapállásból próbáljunk beszélni, mint ahogy azt mi tettük és szeretnénk tenni a későbbiekben is.
Köszönöm szépen. (Taps az MSZP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés