DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Képviselőtársaim! A törvényjavaslat indítványsorában az 51. számon jelenik meg az az indítvány, amihez hozzászólni szeretnék. Elöljáróban annyit szeretnék elmondani, hogy évek óta foglalkozom a hadigondozottak, hadiözvegyek kárpótlási ügyeivel, és a magyar parlamentben ebben a ciklusban az elmúlt három évben olyan kedvező folyamatok indultak el, amelyek hatására a hadiözvegyek, hadigyámoltak közül azok is megkapták az egy összegű térítést, kárpótlási összeget, akik annak idején nem regisztráltatták vagy nem tudták, nem merték magukat regisztráltatni a hadigondozotti, hadiözvegyi vagy hadiárvai státusra.
(21.30)
Már egy évvel ezelőtt, amikor utoljára volt napirenden ez a témakör, megfogalmaztam, hogy ezt a támogatási összeget azokra a személyekre is ki kellene terjeszteni, akiknek a hozzátartozói a jelenlegi magyar közigazgatási határokon kívül rekedtek. Ebben az 51. számon megjelenő indítványban éppen ezért azt terjesztettem elő, hogy a státustörvény hatálya alá tartozó személy a hadigondozásról szóló, többször módosított, '94. évi LXV. törvény által biztosított feltételek szerint legyen jogosult a támogatásokra.
Az indítvány indoklásaként azt szeretném elmondani, hogy a javasolt juttatás hatására a hadigondozási törvény alapján biztosított támogatások illessék meg azokat a státustörvény hatálya alá tartozó személyeket is, akiknek a második világháborúban a magyar hadsereg katonáiként vagy azok hozzátartozóiként a hadigondozotti, hadigyámolti vagy a hadiözvegyi státus iránti igényjogosultságuk fennáll, illetve igazolható.
Elmondanám azt, hogy a második világháborúban a magyar hadsereg soraiban harcoltak olyan katonák is, akik a történelmi Nagy-Magyarország területén születtek, de a háború befejezése után a megrokkant katona, illetve az eltűnt, hősi halált halt honvéd hozzátartozói már a jelenlegi Magyarország határain kívül rekedtek. Az ismert politikai körülmények okán a Vajdaságban, Erdélyben, a Muravidéken, a Kárpátalján, Burgenlandban és a Felvidéken élő, a hadigyámolti, hadiözvegyi és hadigondozotti státusra igényjogosultságot bejelentő személyek részére, úgy gondolom, kötelességünk mint a Magyar Országgyűlés tagjainak, hogy az egyösszegű kárpótlást biztosítsuk. Az 50 ezer forint vagy annak megfelelő devizajuttatás a felsorolt térségek nehéz gazdasági körülményei között élő magyar családok számára hathatós anyagi segítséget is jelentene az erkölcsi megbecsülésen túl.
A kedvezményezetti kör határainkon túli kiterjesztése a volt magyar katonákra és özvegyen, árván maradt hozzátartozóikra, a magyar állam részéről e példa értékű juttatásban részesítendők közel néhány száz fővel emelnék meg a korábban már támogatáshoz juttatottak - a magyar állampolgárok - számát. Különösen fontos ez a segítség olyan térségekben, ahol gazdasági, megélhetési problémák vannak, vagy amely térséget az elmúlt években háború sújtotta, mint a Vajdaságot.
A javasolt támogatási típusnak, amelyet az 51. szám alatt megjelenő indítványban megfogalmaztam, Franciaországban, Németországban kiemelt jelentőséget tulajdonítanak, ott ez a támogatási forma létezik. Ha tehát a háborúban harcolt katona vagy hozzátartozói más országba kerülnek el, úgy hozza a sorsuk, az életük, akkor is megkapják a támogatást.
Mindannyian ismerjük, tudjuk, hogy a második világháborút követő évtizedekben olyan helyzet alakult ki, hogy a magyar hadsereg megrokkant, hazatérő katonái, az eltűnt és hősi halált halt honvédek hozzátartozói a Magyarország körül alakuló államok kormányaitól a politikai üldöztetéstől, társadalmi kirekesztéstől, illetve egzisztenciális vagy akár az életüket veszélyeztető megfélemlítéstől való rettegésükben nem merték a hadiözvegyi, hadigyámolti és hadigondozotti ellátást kérni. 1944-45 után sajnos olyan helyzet lett úrrá a környező országokban, hogy azt is el kellett titkolni, hogy hol haltak meg ezek a katonák, hol tűntek el vagy hol rokkantak meg.
Tehát a hadigondozási törvény kiterjesztése a státustörvény keretei között kétségtelenül egy személyikör-bővülést jelentene, ugyanakkor megállapítható az, hogy mindezekre, a megnyugtató rendezésre szükség van, és ennek a rendezésnek a lehetősége a státustörvényen keresztül nyílna meg.
Tisztelt Képviselőtársaim! Évek óta kapcsolatban vagyok a hadirokkantak, hadiözvegyek szövetségével; ez egy országos szövetség, idős emberekről van szó. Képviselőik az elmúlt három év parlamenti munkáját nyomon követték, főleg akkor, amikor az ő sorsukról, illetve az általuk képviselt emberekről volt szó. (Folyamatos zaj.)
Nekem meggyőződésem az, hogy ezzel a jelzés értékű, ugyanakkor egyfajtaképpen becsületbeli ügynek minősülő kérdéskörrel lehetne rendezni a határon kívül rekedt, a második világháborúból a lelkükben, magukon sebeket hordozó embereknek az anyagi és az erkölcsi elismerését is. A Hadirokkantak és Hadiözvegyek Országos Szövetségében, amikor a státustörvény még beterjesztés előtti stádiumban volt, úgy fogalmaztak, hogy talán ez az utolsó lehetőség, amikor ezek az idős, 70-80 éves emberek a határokon kívül még segítséget kaphatnak a magyar kormánytól. Föltehetem a kérdés, s föl is teszem, hogy miben különbözik az a hadiözvegy vagy hadirokkant, aki a jelenlegi közigazgatási határokon belül él vagy a Felvidéken vagy Erdélyben él. A sebeket, a rokkantságukat ugyanúgy a második világháború poklában szerezték meg! (Zaj, moraj.) Én némiképpen sajnálkozom is azon, hogy a kormány előterjesztője ezt az indítványt nem támogatta.
Széles az a kör, amely a státustörvényben megfogalmazódik a határon túli magyarok sorsának rendezése felől. A délelőtt folyamán elmondtam, hogy ennek a státustörvénynek politikai, kulturális, gazdasági jelentősége van, és minden évben nem fogunk státustörvényeket módosítani. Most, ezzel a lépéssel, ezzel a komplett státustörvény-beterjesztéssel, illetve a hozzákapcsolt módosító indítvánnyal, úgy érzem, megnyugtató módon lehetne rendezni a módosító javaslatomban megcélzott személyi kör támogatását és megbecsülését.
Köszönöm a figyelmüket. (Szórványos taps a MIÉP soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés