DR. TABAJDI CSABA (MSZP): Elnök Úr! Államtitkár Úr! A most, ebben a tárgyalási szakaszban felmerülő módosító indítványok a lelkét, a tartalmát érintik az egész törvénynek, hiszen ez adja a törvény anyagi jogi alapját, hogy valójában milyen kedvezményeket és támogatásokat nyújt Magyarország e törvény keretében a határon túli magyaroknak. Kell hozzá ellenzéki mazochizmus, hogy ilyen késő éjszakai órán több mint ötven, általunk benyújtott - és néhány kivételtől eltekintve elutasított - módosító indítvány után egyáltalán erőfeszítést tegyünk arra, hogy a józan észre, a szakmai érvekre apellálva próbáljuk meggyőzni a kormányt.

A tartalmi, érdemi módosító javaslatainkat lényegében öt irányban próbáltuk beterjeszteni. Egyrészt, amit a legfontosabbnak tartunk, és ezt akár vívmánynak is mondhatnánk: míg a törvény - lánykori nevén státustörvény, a jelenlegi nevén szomszédmagyar-törvény - eredetileg nem foglalkozott csak a magyarországi jogállással, ez a mostani törvény nagyon sok elemet tartalmaz, amely a szülőföldön való méltó megélhetést, és nem a magyarságtudat-őrzést és -fejlesztést segíti. Duray Miklós be is vallotta a külügyi bizottság ülésén, hogy eredetileg csak a magyarországi jogállásról szólt a törvény, ilyen értelemben ezt egy nem lényegtelen előrelépésnek lehet tekinteni, már csak azért is, hiszen a MÁÉRT értekezletén én vetettem föl az MSZP nevében, és ez bele is került a zárónyilatkozatba.

Ezzel együtt a mi javaslataink döntően a szülőföldön való megélhetést kívánják kibontani több irányban. Még nem tartjuk mindig elegendőnek ezeknek a normaszövegben való megjelenítését. De hogy rögtön hozzátegyem, ezek nem csupán új kedvezményeket, sőt döntően nem új kedvezményeket tartalmaznak, hanem a meglévő status quót kívánják rögzíteni, tehát a már meglévő kedvezményeket és támogatásokat szeretnénk a törvény erejével pontosítani, világossá tenni; különösen vonatkozik ez a határon túli magyarok anyagi egzisztenciateremtésére. Ez egy kulcskérdés.

A másik terület, amelyre szerettük volna fölhívni a kormány figyelmét és erősíteni, hogy a magyar kultúrkörbe még fokozottabban be kell vonni a határon túli magyarokat. Mit jelent ez? A határon túl az Illyés Közalapítvány segítségével létrejöttek magyar házak, de ezek nem működnek igazán megfelelően, nincs meg sem a finanszírozási, sem a szakmai háttér. Kérem, ezeket integrálni kellene a magyar közművelődési, művelődési intézményrendszerbe! Ez vonatkozik könyvtárakra, művelődési házakra, egyebekre, vagy vonatkozik akár színházakra. Ha tehát itt magyar-magyar integrációról beszélünk, akkor ne csak hangzatos szólamokat emlegessünk, hanem ezt konkretizáljuk is. Ezt szolgálja például a 69. módosító javaslatunk, amelyben például a Széchenyi-ösztöndíjat javasoljuk kiterjeszteni a határon túlra is.

A harmadik irány, amelyben a módosító javaslataink szeretnék a törvényt továbbfejleszteni, ez a kockázatok csökkentése az adatvédelem területén. Nem tudom megérteni, miért nem tudja a kormány támogatni, hogy konzuli postával, nagykövetségi futárvédettséggel hozzák Magyarországra az adatokat. Korábban fölmerült informálisan az on-line rendszer is, de már hallom, hogy a Belügyminisztérium azt is elveti. Jelenleg a határon túli magyarok adatainak védelmére, tárolására vonatkozóan nincs semmi a törvényben.

A negyedik elem, amivel szeretnénk ezt a törvényt végrehajthatóvá, működőképessé tenni, és az ötödik elem, amely szintén szerepel ebben a csomagban, hogy a határon túli magyarok szuverenitását biztosítsuk. Ne a magyar kormány döntse el, hogy mely intézmény számít magyar oktatási tannyelvűnek, hanem a Magyar Állandó Értekezleten részt vevő legitim, határon túli magyar szervezetek adjanak ajánlást a magyar Oktatási Minisztérium számára!

A Szocialista Párt módosító javaslatai semmit nem vettek el a kedvezményekből. Annyiban bővítettük, hogy ez nem jelenti a meglévő költségvetési keretek felrúgását, nem jelent milliárdos tételt.

Ugyanakkor nem ehhez a törvényhez, de elkészítettünk egy indítványt, miszerint két területen javasoljuk, hogy azokat a kedvezményeket, amelyeket ez a törvény megad a határon túli magyaroknak, adjuk meg a magyarországiaknak is. Ezzel nagyban csökkenthetnénk a magyar társadalom fenntartásait a kedvezménytörvénnyel vagy a szomszédmagyar-törvénnyel összefüggésben. Mert ugyan Balázs Ferenc említi egyrészt a 60 százalékos támogatottságot, de ott van a másik adat, hogy a megkérdezettek 40 százaléka a magyar társadalomban túlzottnak tartja a magyar határon túliak támogatását, 23 százalék pedig azt mondja, hogy egyáltalán ne támogassuk a határon túli magyarokat.

Tehát meg kellene tudni győzni a magyar társadalmat. Ezért javasoljuk, a szocialisták javasolják, hogy a négyszer 90 százalékos utazási kedvezmény a magyar állampolgárokat is illesse meg, és meg kell fontolni, hogy az az iskolakezdési 20 ezer forintos támogatás a magyarországi két- vagy többgyermekes családokat is illesse meg.

Lesz-e konszenzus? Ez igen komoly kérdés. Öt kulcsmódosítást tartunk a Szocialista Párt részéről abból a szempontból meghatározónak, amely a végleges döntésünk kialakításánál fontos. Ez a szülőföldön való megélhetés, ezt részben teljesíti a kormány. A hathónapos munkavállalást elveti. Az ajánló szervezet problémájával makacsul tartja magát, hogy innen, Budapestről a határon túli magyarok feje fölött döntsék el, ki legyen az ajánló szervezet. A negyedik kérdés: védve a határon túli magyarokat, adatvédelemben nem hajlandó elmozdulni. Végül az országgyűlési biztos, amelyben nem mondtak semmit, sőt inkább nemet mondtak, mintsem igent az emberi jogi bizottságban. Ebben kérném Áder elnök úr segítségét is, hiszen most folyik az ombudsman egész kérdéskörének a végiggondolása. Kérném őt személy szerint, hogy a maga tekintélyével nézze meg, milyen racionális elemei lennének egy határon túli országgyűlési biztosnak, hiszen ez - most nem akarok erre kitérni - nagyon sok tekintetben megnövelné a magyar külpolitika mozgásterét, hiszen egy kétharmados törvénnyel megválasztott ombudsman olyan kérdésekről is beszélhet, amelyekről a hivatalos magyar politika, külpolitika bizonyos kötöttségeknél, egzisztenciáknál fogva nem teheti meg. Gondolok Strasbourgra, az EBESZ-re, az Európai Unióra.

Tisztelt Ház! Ezekben a módosítókban, csak szeretném fölidézni, hogy az 56-ossal szeretnénk az otthon, a szülőföldön nyújtott ösztöndíjat belevenni a törvénybe. Nem értjük, miért nem tudja ezt a kormány elfogadni.

A 66-os ajánlás a szülőföldön való boldogulás kapcsán a közalapítványokat név szerint megnevezi. Ez nem köti meg a kormány kezét, mert további szervezetet létrehozhat. Nem értem, hogy a szabadon választott parlament idején létrejött Illyés, Apáczai, Segítő Jobb, Új Kézfogás, Mocsáry miért ne szerepelhetne tételesen. Ha Pósán képviselő úr bent lenne, elmondanám, hogy ne csak kormányrendeletbe, hanem a törvénybe is vegyük bele, hiszen ezek a közalapítványok mind döntően a szülőföldön való megélhetés eszköztárai.

A 69. ajánlással mi azt szeretnénk, legyen forrás arra, hogy magyarországi professzorok, értelmiségiek taníthassanak, legyen erre forrás, vagy akár üzleti emberek ebben segítsenek.

(22.20)

A 88-as az egyik legfontosabb, ez az egzisztenciateremtés. Ebbe annak az Új Kézfogásnak az alapító okiratát vettük, amelyet ez a kormány is elfogad.

De nem értjük, hogy mivel ez határon túli magyar támogatás, miért nem tudjuk a törvénybe ezt beemelni.

Végezetül a 89-es adókedvezményt adna azoknak a magyarországi vállalkozóknak, akik határon túl fektetnek be. Ezt sem értem, hiszen ez is a szülőföldön való megélhetést szolgálja.

És végezetül a 74-es a szórvány számára, amikor azt mondjuk, hogy nem magyar nyelvű oktatási intézmény, hanem magyar nyelven, akkor a vajdaságiak és a szórvány számára adnánk lehetőséget.

Nagyon kérem államtitkár urat, a kormányt, fontolja meg. Ezek nem ellentétesek a kormány logikájával, egyet kivéve, az ajánló szervezetet. Mind beleilleszkednek a logikájába, és erősítik a szülőföldön való megélhetést.

Köszönöm a figyelmet. (Taps az MSZP soraiban.)

Forrás: parlament.hu