DR. TABAJDI CSABA (MSZP): Mérlegelés kérdése, hogy az államtitkár úrnak a "jó kufár" megjegyzéséből most a jelzőt vagy a jelzett szót vegyem-e magamra - én az elejét veszem magamra.
A második megjegyzésem: érdemi kérdésben elég kevés kompromisszumot tett a kormány. A kapcsolódó módosító indítványokat fel lehet mutatni; számbelileg azért majd kiderül a szavazásnál - majd csak ezután lehet ezt számba venni -, hogy kevés érdemi van közte.
A harmadik megjegyzésem, ami az országgyűlési biztost illeti: államtitkár úr, én ezt benyújtottam önálló képviselői indítványként. Mellesleg megjegyzem, hogy az adatvédelmi törvény tartalmazta az adatvédelmi biztos létrehozásának az intézményét; igaz, hogy ez kétharmados törvény volt. Tehát itt nem tartalmi összeférhetetlenség van, legfeljebb jogilag gond, hogy egy feles törvényben egy kétharmados módosító van, de ez nem tartalmi meg nem felelés, államtitkár úr, ez legfeljebb jogi probléma. És nem véletlen, hogy ebbe is beletettem ezt, mert szeretném színvallásra bírni önöket.
Ami pedig azt illeti, hogy nemcsak a magyarországi eljárásra vonatkozik - államtitkár úr, majd küldök még egy példányt -, hanem a külföldire is, méghozzá azzal a megkötéssel, hogy a Külügyminisztériummal konzultál, hogy ne legyen dupla magyar külpolitika, tehát a külüggyel való egyeztetéssel történik ez. Még egyre felhívnám a figyelmet, igaz, ebben nincs benne, de a nyugati magyarokat is be kellene vonni, ha lesz egy határon túli magyar ombudsman; azt én teljesen elfogadható és jogos dolognak tartom, amire az államtitkár úr utalt.
A negyedik megjegyzésem az ajánló szervezetre vonatkozik, de ezt majd egy másik kétpercesben mondom el. Köszönöm szépen. (Taps az MSZP és az SZDSZ padsoraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés