DR. HACK PÉTER (SZDSZ): Köszönöm szépen, elnök asszony. Elnök Asszony! Tisztelt Ház! Tisztelt Professzor Asszony! Miniszter Asszony!
Negyedik órája végződik hamarosan ennek a vitának, amely vitában hallhattuk, hogy az állampolgári jogok országgyűlési biztosának intézménye ugyan történeti előzmények nélkül, de az elmúlt hatéves működése során bizonyította azoknak az igazát, akik 1989-ben, a rendszerváltás idején fontosnak tartották, hogy a magyar alkotmány rendelkezzen ilyen intézménnyel; bizonyította azok igazát, akik 1995-ben megválasztották a biztosokat, és bizonyította azt, hogy szükség van a magyar közjogban, a magyar alkotmányjogban erre a hivatalra.
Elhangzott a Ház valamennyi oldaláról az, hogy az intézmény jól működik. Az elmúlt öt beszámoló és a mostani beszámoló is nagyon nagy többséggel elfogadott beszámoló volt; minden esetben a parlament valamennyi meghatározó politikai ereje elismeréssel méltatta a biztosok működését.
Elhangzott az is, hogy az országgyűlési biztos, Gönczöl Katalin professzor asszony történelmi jelentőségű küldetést töltött be, amikor az intézmény karakterét meghatározta; az a szerepfelfogás, ahogy ezt a hivatalt vezette, emelte fel a hivatalt arra a magas szintre, ahol most áll nemcsak a politika alakítóinak szemében, hanem a közvélemény szemében is, hiszen hallhattuk, hogy az egyik legnagyobb bizalommal övezett intézménye a magyar közjognak.
Mindezekből a dicsérő szavakból mi, szabad demokraták azt a következtetést vonjuk le, hogy egyfelől természetesen támogatjuk a határozati javaslat, a beszámoló elfogadását, és természetesen támogatjuk azt is, hogy Gönczöl Katalin legyen a következő hat évben is az országgyűlési biztos.
A mi következtetésünkkel szemben a kormánypártok arra a következtetésre jutottak, hogy igaz ugyan, hogy kiváló munkát végzett az országgyűlési biztos, igaz ugyan, hogy a hivatala rendkívül komoly munkát végzett, de ennek az a következtetése a kormánypártok számára, hogy a biztosoknak távozniuk kell.
Elhangzott egy kormánypárti képviselő szájából, hogy a közvéleménynek rossz véleménye van a parlamentről.
(12.50)
Azt gondolom, ennek az egyik oka az, hogy a parlamentben ma, amikor 12 óránk lenne arról vitatkozni, hogy milyen funkciót töltött be ez a három intézmény, egyetlen kormánypárti képviselő sem veszi a bátorságot, nem jön ide és nem mondja el, hogy szerintük mindabból, amit itt együtt dicsérő szóként elmondtunk, miért következik az, hogy a biztosok nem maradhatnak a pozíciójukban; csak a sajtóból tudunk találgatni. Szájer József az egyik híradás szerint azt mondta, hogy Magyarországon - idézem - mára közjogi gyakorlattá vált, hogy nem választjuk újra a jogvédő intézmények képviselőit.
Nos, ez az állítás nem igaz. 1996-ban, amikor lejárt a legfőbb ügyész mandátuma, az akkori parlament újraválasztotta az MDF-kormány idején megválasztott legfőbb ügyészt. Ugyanebben az évben lejárt a Legfelsőbb Bíróság elnökének a mandátuma, az akkori parlament újraválasztotta az MDF-kormány idején megbízott legfelsőbb bírósági elnököt. És lehetne még a példákat felsorakoztatni.
Amire Szájer József hivatkozik, a cikkből is ez kitűnik - bár itt nem mondták el fideszes képviselőtársaim az érveket -, az az alkotmánybírák újraválasztásának a kérdése, ahol egyébként a jelenlegi kormánynak is az a jogi álláspontja, hogy az alkotmánybírák újraválasztása nem helyes, ki kell iktatni ezt a rendelkezést az 1989-ben elfogadott törvényből, és az alkotmánybírák mandátuma egy ciklusra szóljon. De ez az álláspont nem fogalmazódott meg sem a köztársasági elnökkel kapcsolatban, sem a Legfelsőbb Bíróság elnökével, sem a legfőbb ügyésszel, sem a Nemzeti Bank elnökével, sem az Állami Számvevőszék elnökével kapcsolatban, és még sorolhatnám, hogy mennyi olyan közjogi intézmény van, ahol újraválasztási lehetőség van, és senki nem vitatta ennek a helyességét; mint ahogy a kormánypártok a tegnapi napig három év alatt egyetlenegyszer sem vetették fel, hogy változtatni kellene az országgyűlési biztosokról szóló törvényen, és ki kellene iktatni ebből a törvényből az újraválaszthatóság intézményét; mint ahogy arra sem vetődött fel érv, hogy meg kellene változtatni az összeférhetetlenségi szabályokat, és ki kellene iktatni a törvényből a 3. § (3) bekezdését, amely kizárja, hogy például volt országgyűlési képviselők, volt alkotmánybírók, és még sokan mások, a mandátumuk lejártától számított négy éven belül jelölhetők legyenek.
Mint tudjuk, a Fidesz, illetőleg a kormánypártok olyan személyt jelölnek az egyik pozícióra, aki a törvény szerint meg sem választható. Ebből az látszik egyébként, hogy nincs is olyan személy a jelenlegieken kívül, aki megválasztható és alkalmas lenne; a kormánypártok három év alatt nem találtak ilyen személyt. Azt mondják, hogy meg kell majd változtatni a törvényt, ami totális lejáratása a magyar alkotmányos intézményeknek, mert azt látjuk, hogy vannak kizáró rendelkezések, amelyek addig érvényesek, amíg választásra nem kerül sor; amint választunk, rögtön megváltoztatjuk a kizáró rendelkezéseket. Tehát ez a fajta logika rombolja, szétzilálja a jogba vetett bizalmat.
Mint ahogy rombolja és szétzilálja a jogba vetett bizalmat és a kormánypártok jó szándékát erősen megkérdőjelezi az a felvetés is, hogy le kellene váltani a biztosok személyét. Hiszen a mai beszámolóban is hallottuk azt, hogy az országgyűlési biztos kiknek az érdekében járt el például az elmúlt esztendőben: a gyermekek, hajléktalanok, fogyatékosok, az időskorú, járadékra jogosult személyek, a fogva tartottak és az egyenruhás állampolgárok érdekében; csupa olyan csoport érdekében, akiknek azt felvetni - hogy ne használjam ezt a kifejezést: azt a képükbe vágni -, hogy tessék a bírósághoz menni, abszurditás. A gyermekek, a hajléktalanok, a fogyatékosok, a fogva tartottak nem fogják a bíróságok előtt érvényesíteni az állampolgári jogaikat, nincs lehetőségük arra, hogy magukat hatékonyan megvédjék. Ebben a körben az érvelők figyelmét felhívom éppen az Országgyűlési Biztos Hivatala által a kötelező védelem ügyében néhány évvel ezelőtt készített felmérésre, amely megmutatta azt, hogy ahol a bírósági út elkerülhetetlen, ott is épp azok vannak a leginkább kiszolgáltatva, akiknek a legnagyobb szüksége lenne jogi védelemre.
Tisztelt Ház! Az SZDSZ álláspontja szerint, ha egy intézmény beváltotta a hozzá fűzött reményeket, azok a szereplők, akik ennek az intézménynek az arculatát meghatározzák, jól látták el a feladatukat, széles közbizalom övezi a személyüket és a tevékenységüket, akkor ez mind-mind elegendő érv ahhoz, hogy az intézményeken ne változtassunk, mert a változtatás alááshatja az intézmények működését.
Egy alkotmányban rögzített intézményt három módon lehet megszüntetni:
Az egyik mód, amelyre történt felvetés az elmúlt napokban, a kormánypártok részéről is, az, hogy megváltoztatjuk a törvényt, kiiktatjuk ezeket az intézményeket; elhangzott olyan felvetés, hogy bizottság vegye át ezt a funkciót, és így tovább. Erre jelenleg a kormánypártoknak nincs parlamenti többségük.
A másik lehetőség az, hogy olyan helyzetet teremtenek, hogy ne lehessen betölteni a hivatalt. Erre szolgál az, hogy ugyan már hónapok óta megnyílt a jelölési folyamat, egészen a tegnapi napig érdemi döntés a jelölések kérdésében nem történt. Olyan helyzet keletkezett, hogy mindössze két hét áll rendelkezésre az egyeztetésekre, amely egyeztetésekben egyébként a mi álláspontunk hónapok óta világos: nincs ok a biztosok leváltására, ezért az ő újrajelölésük ellen nem lehet érveket felsorakoztatni.
A harmadik lehetőség, ahogyan meg lehet szüntetni egy hivatalt, az, hogy olyan személyt választunk meg a hivatalba, aki nem tölti be a funkcióját, nem vállalja azokat a konfliktusokat, amelyeket a biztosoknak vállalniuk kell.
Tisztelt Ház! Én azt gondolom, valamennyien hálával kell hogy tartozzunk a biztosoknak azért, hogy ugyan a tevékenységüket éppen egy kormányváltás félbevágta, tehát három évig az előző kormány, három évig a mostani kormány alatt tevékenykedtek, a sok ezer oldalas dokumentum, amelyet ez alatt a hat év alatt az Országgyűlés asztalára tettek, bizonyította, hogy teljes mértékben elfogulatlanul, teljes mértékben korrektül, szakmai szempontból kifogástalanul védték a gyengéket és az elesetteket, védték azokat, akik a leginkább rászorulnak a védelemre, függetlenül attól, hogy ki van hatalmon. Én azt kérem a tisztelt Háztól, hogy tegyünk meg mindent annak érdekében, hogy ezt a munkát folytathassák.
Köszönöm a türelmüket. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés