DR. LAMPERTH MÓNIKA (MSZP): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Ha a miniszter asszonyt véletlenül Weszelovszky Zoltán képviselőtársam meggyőzte volna arról, hogy az ő 12. sorszám alatt benyújtott módosító indítványát mégiscsak fogadja el az előterjesztő, akkor én szeretném visszafelé befolyásolni. Jól teszi az előterjesztő, ha nem fogadja el ezt a módosító indítványt.

Kedves Képviselőtársam! Nem tudom, hogy miért akar alkalmatlan eszközzel valamilyen célt elérni. Az a negyven év, amire önök előszeretettel hivatkoznak, bebizonyította, hogy a fiatalokat, az iskolásokat kivezényelni valamilyen ünnepre, amiről nem tudják pontosan, hogy az ő számukra mit jelent, és azzal, hogy kötelezővé teszik, hogy valamilyen rendezvényen - ha úgy tetszik - részt vegyenek, semmilyen pozitív hatást elérni nem lehet. Ezt már az idő bebizonyította. Azzal egyetértek, hogy a családi nevelésben és az iskolai nevelésben olyan értékeket tanítsunk és mutassunk a fiataljainknak, ami nekik fontos, ami kötődés, ami egy pozitív viszonyt jelent a magyar történelemhez, a hősökhöz, azokhoz az értékekhez, amit mi fontosnak tartunk.

Azt gondolom, ez fontos cél, de alkalmatlan eszközzel, kötelezéssel, kivezényléssel, amikor azt mondja, hogy a fiatalság megemlékezésben való aktív részvételről az oktatási miniszter gondoskodik... - egyébként nyelvtanilag se helyes, mert ha nyelvtanilag helyesen akarta volna írni, akkor azt kellett volna írni, hogy "a fiatalság megemlékezésben való aktív részvételéről", így szól a magyar nyelv szerint helyesen, de ezt most zárójelbe teszem. Nem alkalmas ez az eszköz. Nagyon óvom attól a Magyar Országgyűlést, hogy bármi erre utaló jelet vagy eszközt elfogadjon és a magáénak tudjon, és meg kell mondani őszintén, hogy az, ami módosító indítványt Bauer Tamásék beadtak a 11. pontban, egy kicsit más szempontból, de hasonló felfogást sugall. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)

Azt gondolom, érdemes lenne ezt a módosítót megfontolni. Köszönöm, elnök úr. (Taps az MSZP és az SZDSZ soraiból.)

Forrás: parlament.hu