DR. MAJTÉNYI LÁSZLÓ adatvédelmi biztos: Elnök Asszony! Képviselő Hölgyek és Urak! Miniszter Asszony! Azt akartam mondani, hogy elnézést, hogy ilyen későn még beszélek, de végül is nem lehet azt mondani, hogy ez rajtam múlik vagy ez történetesen az én hibám lenne. (Derültség.)

Nagyon szépen köszönöm a vitában részt vevőknek azokat a helyenként rendkívül érdekes megjegyzéseit, amelyekkel a munkámat illették. Igyekszem sorba menni azokon a kérdéseken, amelyekről én úgy látom, hogy választ igényelnek, ami azt jelenti, hogy néhány felszólalásra egyáltalában nem térek ki, mert noha rendkívül érdekesek voltak számomra, de nem érzem azt, hogy válaszolnom kellene. Ez különösen vonatkozik természetesen a dicséretekre, mert arra ugyan mit mondhatnék. Ezért hadd kezdjem azzal, hogy egyetlen bizottsági előadói véleményre sem mondanék semmit, mert ezek szerintem nagyon hasznosak és érdekesek voltak, de úgy éreztem, nem feltétlenül igényelnek választ, és az idő annyira előrehaladott és annyira a végelgyengülés felé közeledik maga a vita is, hogy biztos vagyok abban, hogy ezt az előadók megbocsátják nekem. (Derültség.)

Ami viszont még a délelőtti részét illeti a dolognak, egy-két megjegyzést szeretnék tenni. Az egyik az, hogy Dávid Ibolya miniszter asszony az előadásában néhány dolgot említett, amelyek egyébként a mai nap során fel is merültek. Hogy mi lesz a határregisztrációval kapcsolatos alkotmánybírósági döntés, azt mindannyian kíváncsian várjuk; de ami az üzleti titok és a közérdekű adatok konfliktusát illeti, megint csak az idő előrehaladta miatt nem szeretnék annál többet mondani, mint hogy az Igazságügyi Minisztérium megközelítése és az adatvédelmi biztos álláspontja rendkívüli módon konvergál, és az eddigi jogalkotási eredmények - részben a hitelintézeti törvény, részben az a kormányhatározat, amely a korrupció elleni küzdelem jegyében született - igen-igen közel állnak ahhoz, amit magam ezekről a problémákról gondolok, illetőleg amely véleményt egyébként a miniszter asszonynak már korábban is eljuttattam. Azért nem beszéltem magam az előadásomban ezekről a kérdésekről, mert a nyolc bizottságból legalább három bizottságban ez eléggé hangsúlyosan fölmerült, tehát itt nem éreztem feltétlenül indokoltnak.

Pokol Béla képviselő úrral nekünk régi meghitt vitáink vannak, és ezekben, azt hiszem, mindenképpen indokolt a nagyon-nagyon rövid reagálás. Azért nagyon rövid, mert én már letettem arról, hogy elérjem azt, hogy Pokol Béla képviselő úr az adatvédelmi törvényt olyan szemmel elolvassa, hogy ennek alapján belássa azt, amit mindenki az Igazságügyi Minisztérium szakértőitől az Európa Tanács szakértőin át, az Európai Unió illetékesein keresztül és minden magyar bankjogász tud, hogy nekem a törvény feladatommá teszi, hogy a magángazdaságot vizsgáljam. Ebben senkivel nincs e hazában vitám, azt hiszem, Pokol Béla elnök úron kívül. Tehát erre csak azt tudom mondani: az érdekes és biztos megfontolandó bölcseleti kérdés, hogy helyes-e, hogy ez így van. Meg lehet változtatni. De nem érdemes megváltoztatni, mert az Európai Unióba nem fogunk bejutni úgy, hogy kivesszük az adatvédelmi törvényből a magáncégeket, és nem fogunk úgy bejutni, ha a független adatvédelmi hatóság a magáncégeket nem ellenőrizheti, tehát arra az egy évre ezt a hatáskört elvonni nem nagyon érdemes. De megígérem, ha esetleg én töltöm be ezt a posztot a jövőben is, akkor ha a törvény nekem megtiltja, hogy a magáncégeket vegzáljam, maradok az államnál, a kormánynál és a közhatalomnál, de nincs értelme ezt a lépést megtenni.

(19.30)

Nem tudom megállni, hogy tegyek még egy megjegyzést. Szilárd meggyőződésem, hogy a kisebbségi ombudsmannak is meg kellene adni ugyanazt a jogot, amivel én rendelkezem. Ha a diszkriminációnak van igazi terepe, az mindenekelőtt a munkaerőpiac, ezért nagyon pártolnék egy olyan változatást vagy módosítást - és ez a kisebbségek jogi helyzetén sokat javítana -, hogy a kisebbségi biztos a magángazdaságot a diszkriminációs ügyekben vizsgálhassa. De ez nem az én hatásköröm, és elnézést is kérek, hogy ebbe a mondatba egyáltalán belementem, de kénytelen voltam, mert Gönczöl Katalin is, Pokol Béla is és Kaltenbach Jenő is érintette valamilyen módon ezt a problémát, és úgy érzem, nem kifogásolható, ha én is teszek egy megjegyzést.

Hadd térjek rá Rubovszky György képviselő úr észrevételeire, amelyeket a Fidesz frakciója nevében tett.

Az első - amit a tisztelt hallgatóság szerintem nem feltétlenül értett -: tavaly volt közöttünk egy vita a tekintetben, hogy Rubovszky képviselő úr kifogásolta, miszerint én az 1999-es éves beszámolómban az előző beszámolóm parlamenti vitáját is feldolgoztam. Ő azt mondta, ez nem tárgya egy éves jelentésnek, nekem meg az volt az egyébként teljesen természetes meggyőződésem, hogy a munkámnak része a parlament előtti megjelenés is, és hogy mi történt a parlamentben, az érdekelheti az adatvédelmi biztos beszámolójának az olvasóját is. Ráadásul az előző évben egy botrányosnak mondható bizottsági meghallgatás is esett, és az ott elhangzottak és az azzal kapcsolatos véleményem talán érdekesek lehetnek.

Mindazonáltal úgy éreztem az idei beszámoló megfogalmazásakor, hogy a barátságnál nincs fontosabb, ezért ezt a fejezetet úgy, ahogy van, elhagytam; ha ez Rubovszky úr óhaja a Fidesz-frakció nevében, akkor ezen tényleg nem múlik semmi, a tavalyi parlamenti fogadtatásról ezért csak három sort hagytam valahol az éves jelentésben. Ezzel nem fogadom el azt, hogy tavaly hibáztam, amikor beleírtam, erről természetesen szó sincs, de ha ez az igény, akkor ennek szívesen elébe megyek.

A másik kérdés: helyes-e, hogy beszélek a korrupcióról? Ez tulajdonképpen Lezsák képviselő úr bírálatában is felmerült. Ezzel kapcsolatban azt szeretném mondani, lehet, hogy helyteleníthető, ha a korrupció társadalmi jelenségével kapcsolatos gondolataimat tárom a parlament elé, azonban nem ezt tettem, hanem a korrupció és az információszabadság összefüggéséről ejtettem néhány szót. Ez egyébként a külföldi adatvédelmi biztosok éves beszámolóinál meglehetősen általános és nekem nagyon rokonszenves szokás, és amióta ezt a hivatalt betöltöm, mindig is alkalmazom azt, hogy persze a hatáskörömmel kapcsolatos ügyekről, az esszé és a publicisztika határán egy rövid bevezető fejezetet illesztek az éves beszámoló egyébként természetesen rettenetesen zötyögős jogi nyelvezeten írt mondatai elé, amely az adatvédelmi biztos értékelése az előző évről. Ez szerintem önmagában nem kifogásolható, és ennyiben nem értek egyet Rubovszky képviselő úr bírálatával. Hozzáteszem, hogy több kérdésben egyetértését fejtette ki, így az ingatlan-nyilvántartással kapcsolatban is, és még egy ügyben megdicsért.

Ami pedig az adatvédelmi törvény módosítását illeti, az én szerepfelfogásom szerint ez alapvetően nem az én feladatom, ugyanis a törvény előkészítésének a feladata az Igazságügyi Minisztériumé, és az Igazságügyi Minisztériumban ezen dolgoznak is. Én azt a segítséget adom meg ebben a jogalkotási munkában, amit részben az Igazságügyi Minisztérium igényel, másrészt pedig természetesen törvényi kötelezettségem is, hogy ezekben az ügyekben véleményt mondjak. Nincs alapvető nézetkülönbség itt sem. Ami pedig a törvénymódosítás indokát illeti: az európai uniós jogharmonizáció a tulajdonképpeni indok, valamint az, amit miniszter asszony is említett, hogy az üzleti titok, közérdekű adat ügyét nem árt törvényesen elrendezni, és ennek egyik lehetséges útja az adatvédelmi törvény módosítása. Egyébként Rubovszky képviselő úr szólt, hogy el kell mennie, tehát ő az udvariasság szabályainak felém eleget tett.

Kósáné Kovács Magda képviselő asszonyt kérem, bocsásson meg, hogy nem fűzök megjegyzést az előadásához; és ugyancsak ezt teszem Fodor Gábor képviselő úr hozzászólásával kapcsolatban is.

Ezek után Lezsák képviselő úr megjegyzéseire szeretnék röviden rátérni. Itt tennék egy megjegyzést azzal kapcsolatban - ami azért Fodor képviselő úr előadásával is meg a korábbiakkal is összefügg -, hogy az adatvédelmi biztos és a magyarországi adatvédelem nemzetközi elismerését miként értékeljük. Hadd mondjam nyomatékkal azt, hogy a magam részéről nem tartom elsődleges fontosságúnak azt a nemzetközi elismerést, amit megkaptunk és ami egyébként rendkívül örvendetes, mert országunk nemzetközi megítélését biztosan javítja. Nekem mindig az volt a meggyőződésem, hogy a Magyar Köztársaságnak saját belső értékeit kell követnie akkor, amikor az alkotmányos rendjét kialakítja. Persze ha egy nemzetközi integrációban részt veszünk, akkor az ottani követelményeknek nyilván meg kell felelnünk.

Szilárd meggyőződésem, hogy az adatvédelem és az információszabadság esetében is - sőt ez utóbbiban még inkább - arról van szó, hogy ezek a magyar alkotmányosság követelményei, mely követelmények hál' istennek messzemenően megfelelnek az Európai Unió elvárásainak. Csakhogy nem az a logika, hogy ugyan mindez kényelmetlen, kellemetlen, pénzbe kerül; nem azért kell elsősorban megcsinálni, mert uniós követelmény, hanem azért, mert ez a magyar alkotmányos fejlődés logikája, és a rendszerváltás óta - de most ezt nincs idő kifejteni - és azt megelőzően is igen fontos része a harmadik Magyar Köztársaság alkotmányos berendezkedésének.

Lezsák képviselő úr megjegyzéseivel kapcsolatban azt szeretném mondani, tényleg azt érzem, hogy itt egy műfaji problémáról van szó; Kaltenbach kollégám is ezzel védekezett a képviselő úr bírálatára. De amikor én korrupcióról, anómiáról és akkulturációról beszélek a bevezető fejezetben, egyáltalában nem azt mondom, hogy a Magyar Köztársaságot eluralta a korrupció, eluralta a normavesztés és az az akkulturáció, ami alatt én a régi szocialista államjog, a jogállami alkotmányjog felszínének az áttörését és annak a felszínnek, amely a harmadik Magyar Köztársaság alkotmányos berendezkedésére irányul, az időnkénti megtörését érzem, mert a feszítő ereje az elmúlt negyven évnek meglehetősen nagy. Én nem azt mondom, hogy ez így van, de ha ez a veszély valóra válna, akkor nekem nem lenne módom erről beszélni, ezt azért tegyük hozzá. Itt csupán a veszélyt szerettem volna érzékeltetni, mert azt hiszem, egy információs ombudsmannak szerte a világon egy kicsit a vészmadár szerepét is be kell töltenie, tehát nekem ilyen esetekben - ha úgy tetszik - huhognom kell, és ez egyfajta veszély jelzése, ami nem azt jelenti, hogy én azt mondanám, hogy ez a veszély befejezett végzete a Magyar Köztársaságnak. Tehát mindegyiket megfelelően tudom védeni, indokolni, hogy miért alkalmazom.

A korrupció alól szerintem fel vagyok mentve, hiszen ezt a Magyar Köztársaság kormánya, a parlament, a bíróságok és mindenki tudja, hogy ez nagyon komoly veszély.

Ami az anómiát illeti: kifejezetten jelzem, hogy a Pallag-bizottság magatartása indított elsősorban arra, hogy ezt a szót odaírjam, amely bizottság tőlem véleményt kért - nem én tolakodtam oda -, én a véleményt megadtam, és szilárd meggyőződésem, a bizottság tudott arról, hogy amit csinál, az jogsértő.

(19.40)

Tehát az olajtanú vallomásának a nyilvánosságra hozatalát szerintem semmi nem indokolta, csak az a meggyőződés, hogy ezzel segíteni lehet a korrupció elleni harcot. Szerintem semmit nem segített rajta, de a jogsértés megtörtént.

Nagyon sok esetet tudnék mondani, de tapintatból hadd ne soroljam, ami egyébként az állam szférájában történik. Egyetlenegy esetet megemlítek, amit miniszter asszony is említett az előadásában, jelesül azt, hogy a Pénzügyminisztérium számítóközpontjába került a Belügyminisztérium több tíz ezer munkatársának a bérszámfejtéssel kapcsolatos adata. Ez emberenként több száz adat. Senki nem tudott arra mit mondani, hogy ez jogellenesen került oda. A pénzügyminiszter úr többszöri megkeresésemre nem volt hajlandó közölni velem, hogy hol van ez a számítóközpont. Egy konzultáción a Pénzügyminisztérium helyettes államtitkára - ne haragudjon a kifejezésért - annyit nyögött ki, hogy ez a Bartók Béla úton van. Azt gondoltam, hogy elkezdem a Bartók Béla út 1-nél, mindenhova becsöngetek és megkérdezem, hogy tessék mondani, itt van-e a Pénzügyminisztérium számítóközpontja. Nem vitás, hogy jogom van ellenőrizni, nem vitás, hogy köteles válaszolni - és nem válaszolt. Van még néhány példám, de hadd ne mondjam tapintatból.

Az akkulturációról már szó esett.

Egyébként a korrupció nem kifejezetten az állam jelensége. Nyilván az állami szerveket is kikezdi, de alapvetően nyilvánvalóan társadalmi probléma. Azt meg örömmel veszem, hogy képviselő úr helyesli azt, hogy a Kiss-testvérekkel szemben fellépek és azt képviselem, hogy ne a benzinkút üldözze a bűnt, hanem a rendőrség.

Fenyvessy Zoltán képviselő úr nagyon sok kérdést vetett föl, és nem tudom, hogy mindegyikre válaszoljak-e. Senki nem tudott még elém állni azzal a rendőrség képviseletében, és ezt többször felajánlottam, hogy egy bűnesetet említsenek, ahol adatvédelmi korlátok miatt nem lehetett a nyomozásban eredményt elérni. Tehát sokkal inkább azt látom - és azt hiszem, erről már váltottunk szót -, hogy a rendőrség olykor elképesztően sok személyes adatot igényel, amely az adott büntetőügy felderítéséhez teljesen haszontalan.

A képviselő úr által említett eset, amikor egy hadkiegészítő parancsnokságtól a rendőrség öt évre visszamenőleg kérte az összes sorozott személy adatát, akik valamiféle pszichológiai okok, indikációk miatt alkalmatlannak minősültek, mert egy bűntettest keresett. Higgye el, hogy ez teljesen értelmetlen adatkérés! Az élet igazolt, mert meglett a tettes, és nem ezen az úton. Számos pszichológiai kórkép abszolút kizárja az erőszakos bűncselekményt, aki emiatt alkalmatlan, annak az adatát így nem lehet kiadni, tehát meggyőződésem, hogy nem akadályozom a bűnüldözőket.

Ami a képfelvevőket illeti, a rendőrségnek joga van ezeket rejtetten is alkalmazni, mert az egyike azoknak a szervezeteknek, amelyeknek egyébként joguk van titkos információgyűjtést is alkalmazni, de a köztéri videózás nem esik ebbe a körbe sem Magyarországon, sem sehol Európában - ennek utánanéztem -, sem sehol a világon. A köztéri térfigyelő videózásnak, ha ez rendészeti, bűnmegelőzési célt követ, ennek a tevékenységnek éppenséggel az az értelme, hogy lássák is azt a kamerát, annak is van visszatartó ereje.

Nem akarok triumfálni, de annyira feladta a labdát a képviselő úr: ennek a jognak, az adatvédelemnek a Magyar Igazság és Élet Pártja kifejezett haszonélvezője volt, mert mindannyian a haszonélvezői vagyunk, hiszen éppen a rendőrség által a Magyar Igazság és Élet Pártja tüntetőiről 1996-ban készített felvételek ügyében merült föl ez először, amelyet egy '97-es ajánlásom következtében az akkori balliberális kormány belügyminisztere meg is semmisíttetett.

Ha az állampolgárok teljesen biztonságban lehetnek afelől, hogy a rendőrség például politikai meggyőződésük miatt nem tartja őket nyilván, az megkönnyíti nekik azt, hogy politikai meggyőződésüket kinyilvánítsák. Szilárd meggyőződésem - és meg kell mondanom, akkor egyébként nem ellenezte, sőt nagyon örült az én ajánlásomnak az ön pártja -, hogy annak, hogy ön most a parlamentben ül, nem azt mondom, hogy ezzel okozati összefüggésben van, de nem ártott ebből a szempontból az az adatvédelmi biztosi ajánlás, amely megvédte a MIÉP tüntetőit a rendőrségi kamerázástól és a felvételek jogosulatlan őrzésétől és elemezgetésétől. Nem biztos, hogy ugyanezek az emberek, ha ez kitudódik, olyan szívesen elmentek volna a következő tüntetésükre.

Amit pedig azzal kapcsolatban mondott el, hogy a rendőrségnek mennyire ott kell lennie, az teljesen az a jelmondat, amit a felidézett Orwell-regényben olvasunk, hogy "a nagy testvér figyel téged". Majdnem ugyanezekkel a szavakkal mondta a képviselő úr. Meg kell mondanom, hogy a felfogásunk tényleg eltér, és szerintem önnek is érdeke, hogy a rendőrségnek se a múltban, se a jövőben, amikor, mondjuk, ellenfelének tekinti, ne legyen joga jogosulatlanul és indokolatlanul megfigyelni önt, ahogy engem sem és egyikünket sem.

A bankok asztalára való odacsapást ön hiányolta, Pokol Béla képviselő úr meg évek óta azért bírál, hogy miért csapkodok a bankok asztalára. Ha megnézi az elmúlt évek adatvédelmi biztosi ajánlásait, éppenséggel a nagybankokkal, a multikkal, a külföldi bankokkal és az amerikai székhelyű bankokkal volt a legtöbb problémám. Abban az esetben pedig, amit ön felhozott, azt képviseltem, és nem is eredménytelenül, hogy a hagyaték jogosultja akkor is jusson hozzá a bankbetéthez - nyilván azonosítani kell őt -, ha nincsen pontos ismerete arról, hogy hogy juthat hozzá ahhoz. Ebben a tekintetben folyamatosan a banktitok korlátozásának az oldalán állok, tehát nem lehet azt mondani, hogy a bankárok védelmezője lennék, kivéve amikor éppenséggel tényleg védelmet érdemelnek.

Balczó Zoltánnal messzemenően egyetértek abban, hogy van egy keskeny mezsgye, amit meg kell keresnünk. Nem biztos, hogy ugyanott találjuk meg, ez nyilvánvaló.

Wiener képviselő úr rendkívül érdekes dolgokat vetett föl. A legfőbb ügyész lemondásával kapcsolatban az a helyzet, hogy a törvényben ott van, hogy a legfőbb ügyész nem köteles indokolni. Van egy törvényi felhatalmazás, hogy amíg valaki az Alkotmánybíróságnál nem éri el a törvény hatályon kívül helyezését, amelynek nyilván nem lehet visszamenőleges hatálya, addig ez a lemondását benyújtó legfőbb ügyész döntése. Én csak jogászként és jogász adatvédelmi biztosként valóban valami olyasmit kell hogy mondjak, hogy az adat nem létezik, nem létező adattal kapcsolatban pedig információigény sem fogalmazható meg.

Göndör István képviselő úr véleményéhez egyetlenegy apróságot tennék hozzá: az állampolgárt az információszabadság körében az információk megszerzésének joga nem kizárólag a választott képviselői útján illeti meg. Ezt azért kell néha hangsúlyozni, mert ennyiben tényleg jó és meglehetősen radikális az információszabadság-törvény, hogy lehet persze a képviselőnek a képviselői jogállási törvénynek egy kicsi pluszjoga az átlag állampolgárral szemben, és van is, de nagyon kicsi a különbség.

(19.50)

Tehát az átlag magyar állampolgárnak, sőt hozzáteszem, a külföldi újságírónak vagy a Székelyföldről idejövő nem magyar állampolgárnak vagy a nem magyar ajkú, idegen állampolgárnak is emberi jogként van a törvényben az információszabadság, mindenkinek joga van a közérdekű adatokhoz, és a képviselőknek egy egészen kis pluszjoga van, amit a képviselői jogállási törvény alapján gyakorolhatnak.

Köszönöm szépen a figyelmüket. (Taps.)

Forrás: parlament.hu