DR. POKOL BÉLA, az FKGP képviselőcsoportja részéről: Köszönöm a szót, elnök asszony. Tisztelt Országgyűlés! Tisztelt Képviselőtársaim! Én is úgy gondolom, hogy noha előttünk az országgyűlési biztosok 2000. évről készített jelentése fekszik, a hatéves ciklusuk lejártakor most alkalom nyílik magának az intézménynek az értékelésére is.

Mivel én gyakorlatilag az intézményről fogok beszélni, az intézmény problémáiról, előnyeiről, hátrányairól, a magyar ombudsmani intézményről, engedjék meg, hogy rögtön az elején nagyon röviden hadd jelezzem Gönczöl Katalinnak, az általános ombudsmannak, hogy a tevékenységét a legnagyobb tisztelettel figyeltem az elmúlt hat évben, mióta képviselő vagyok. Úgy látom, hogy valóban elkötelezett volt erre a pozícióra. Az ő személyes tevékenységében, az egyes ügyeiben - elég nagy kritikusa voltam magának az intézménynek, és mindjárt rátérek az intézmény kritikájára - nem találtam semmi kifogásolnivalót. Úgyhogy most már hadd szögezzem le, hogy majd elfogadásra ajánlom a jelentését. Köszönöm a hatéves tevékenységét, ezt már most rögtön az elején leszögezem. Ahogy mondtam - most is megfigyeltem a napilapokban -, az elmúlt időszakban lényegében inkább a konkrét jelentésről beszéltek, ezért engedjék meg, hogy én magáról az intézményről beszéljek, tehát a hangsúlyt erre teszem.

Ha egy mondatban kellene értékelni az ombudsmani intézményt, akkor csak annyit lehetne mondani, hogy ez az intézmény, noha semmi előzménye nem volt a magyar közigazgatási, közjogi gyakorlatban, alapvetően bevált, be tudott illeszkedni az állami szervek rendszerébe. Ez az intézmény a közvélemény előtt nagyon rövid idő alatt nagyon népszerű lett, de ez várható is, mert minden panaszintézmény predesztinálva van arra, hogy közkedveltté váljon, és a közvélemény-kutatás szerint az ombudsmani hivatalnak is nagyon magasan áll a rokonszenvindexe. Alapvetően tehát pozitív az értékelés az egész intézményt illetően.

Gál Zoltán az előbb többször kicsit polémikus volt. Hadd jelezzem, hogy volt olyan megállapítása, hogy a jobboldali pártok - a polgári jobboldal a mostani parlamenti összetételben - inkább kritikusak ezzel az intézménnyel, és vannak olyan hangok, amelyek szerint csökkenteni vagy esetleg meg kellene szüntetni. Ezzel szemben a baloldal inkább támogatja, bővítené a hatáskörét. Nagyon röviden összefoglalva, ez volt a jobb- és baloldal között, pro és kontra viszony az ombudsmani hivatal kapcsán.

Őszintén szólva ezzel lehetne vitatkozni. Amerikában általában az alapjogokról a következőt szokták mondani, tudniillik a modern jogszolgáltatás törvényeken, pontos szabályokon nyugvó jogrendszert jelent. Az utóbbi 40-50 évben indult meg olyan folyamat, amely az alkotmányos alapjogokat egyre nagyobb erővel támogatja. Amerikában szinte alapjogi forradalomról beszéltek a '60-70-es években, és volt olyan politológiai elemzés, amely megalapozottan ki tudta mutatni azt, hogy úgy tűnik, hogy ha egy országban a befolyásos csoportok között a politikai hatalomért és a befolyásért harc nyílik, akkor általában meg lehet figyelni, hogy a banki, pénzügyi tőke és a mögötte álló szellemi körök inkább az alkotmányjogiasítás felé mennek morálfilozófiai, absztrakt érvek alapján. Ezzel szemben a fennálló pontos, precíz törvényi, rendeleti jog mellett inkább az ipari, mezőgazdasági tőke áll; tehát nem a bal-, illetve a jobboldal. Gál Zoltán alelnök úr jelezte a bal-jobb viszonyt az emberi jogokhoz - kicsit prózaiabban a pontos politológiai elemzés kimutatta, hogy megfigyelhető, hogy nem bárki, nem bármely politikai csoport, nem bármely tőkéscsoport támogatja nagyon erőteljes előrefutását az alkotmányjogiasításnak, hanem meghatározott csoportok.

Meg kellene nézni, hogy ez Magyarországon hogyan áll. Én úgy láttam, hogy a bal-jobb viszony és az ombudsmani intézményi hivatal nem egészen stimmel. Talán hadd jelezzem azt, hogy mielőtt felállt volna az ombudsmani hivatal, a napilapokban három kritikusát említették. Az egyik volt Bihari Mihály, aki nem kívánta felállítani - '94-98 között képviselő volt -, jelezte, hogy megvannak azok az ellenpontok a magyar közjogi rendszerben, amelyek ma már - mondta '95 körül - nem teszik szükségessé ezt a rendszert. A másik kritikusa volt Sárközy Tamás, akit politikailag szintén nem akarok ide vagy oda sorolni. Hadd jelezzem, azt jelezték, hogy én is ilyen kritikusa vagyok. Magyarországon akkor még nem voltak ombudsmanok. Ez a kérdés a felállítás kapcsán merült fel.

Ezt a három nevet említettem, és a bal- és a jobboldal tekintetében talán mind a két oldal érintve van benne. Mind a hárman kritikusai voltunk ennek az intézménynek, más és más okokból kifolyólag, de kritizáltuk. Problémákat mutattunk ki - mielőtt létrejött volna az intézmény - strukturális okok miatt.

Alapvető, hogy az intézményt fenn kell tartani. Nem láttam olyan magyar pártot - a parlamentben, de a parlamenten kívül sem -, amely a megszüntetésére tett volna javaslatot. Azonban hogy ezt át kell alakítani, ennek a hangsúlyozását kicsit alájátszva láttam, tudniillik az Alkotmánybíróság december 15-ig a kilenc jogköréből hármat megsemmisített. Tehát az Alkotmánybíróság alkotmányellenesnek minősített hármat, és ezt december 15-ig át kell alakítani. Mivel ez kétharmados törvényen nyugszik, ezért mindenképpen hatpárti megegyezéssel van esélyünk arra, hogy ebbe az irányba elmenjünk. Végig kell gondolni azt, hogy mit fogunk tenni.

Engedjék meg, hogy az előadásom további részében hadd próbáljam jelezni azokat az intézményi, strukturális problémákat, amelyekről úgy gondolom, hogy azokra az őszi továbbgondolásnál, a hatpárti egyeztetésnél ki kell térnünk. Úgy gondolom, a legnagyobb problémát az okozza a hazai ombudsmani intézménynél, hogy szinttévesztéssel hoztuk létre a hatáskörüket. Míg a világ többi országában az állami ombudsmanok a hatóságokkal szemben védik az állampolgárokat, és az állampolgárok törvényben biztosított jogait védik, a bíróságok formalizált eljárásain túl mintegy puha jogi formátlan eljárásokban, addig a rendszerváltás lázában 1989 őszén - mert az alkotmányba akkor került bele az a bizonyos mondat - úgy iktattuk be ezt az intézményt, mint az alkotmányos alapjogok őrét. Erre azonban ott van az Alkotmánybíróság, a világ legnagyobb hatalmú alkotmánybírósága ráadásul. Az alkotmányos jogokat testületi szerv jobban képes védeni, és kevésbé a független alkotmánybíróként dolgozó egyes ombudsmanok.

Én tehát úgy gondolom, hogy ha a világ többi országa és Magyarország között ellentét van ebben a kérdésben, akkor nem a világ többi részét kell hozzánk igazítani, hanem nekünk kell a világ és főleg Európa többi része felé igazodni.

Hadd jelezzem, hogy Majtényi biztos úr jelezte, hogy az adatvédelem területén - erre majd kitérek, mert ott is én leszek a vezérszónok - valóban sok-sok eset volt, ami nagyon értékes adalékokkal szolgált. Nagyon fontos, és tudom, hogy nemzetközileg is nagyon fontos - Magyarországon nem volt ilyen aspektusa, az elmúlt rendszerben adatvédelem nem létezett - ez az előrehaladás.

Másrészt látni kell, hogy az európai uniós csatlakozásunkkor korántsem biztos, hogy ez a világon egyedülálló, széles hatáskör megfelelő - az Alkotmánybíróságról nem is beszélve, mert az elismerten nagyon nagy hatáskörű -, mert problémát okozhat. Az Európai Unióba való csatlakozásunk tekintetében mondom, hogy egy ilyenfajta jogkör, hatáskör a többi uniós országban nem létezik - bár a többi uniós országban a különböző ombudsmanoknál eltérő hatáskörök vagy eltérő megoldások vannak -, tehát ez a fajta nagyon széles hatáskör, mint ami Magyarországon van, nem létezik.

(11.50)

Tehát korántsem vagyok benne biztos, nem voltak információim arról, hogy a csatlakozási tárgyalásokon felmerült, azt hallottam, bizonyos információim voltak, hogy az Alkotmánybíróság nagyon széles hatásköre felmerült az uniós csatlakozás kapcsán. Tudniillik a többi országban nincs ilyen széles hatáskör. De mondom, nincsenek információim arról, hogy ebből a szempontból most már felmerült. Én ahogy ismerem a nyugati ombudsmanokat, tudom, hogy nagyon nagy az eltérés, és ha később beilleszkedik tagállamként Magyarország, abból lehetnek majd problémák. Tehát ez is az egyik ok, ami miatt nekünk tovább kell gondolni, és ha nagyon eltér a magyar az európai és a világ többi országától, akkor lehet úgy felfogni - az előbb hallottam az egyik beszámolóban -, hogy mi vezetjük be a világon először; hát azt is lehet, hogy mi térünk el a világtól. Tehát én a másik oldalra teszem a hangsúlyt, ugyanazt a tényt másképp értékelem. Tehát végig kell gondolni.

Ez tehát akkor az első alapvető probléma, hogy egyszerűen más szintre helyezzük a magyar ombudsmani rendszert, és ezt az újragondolásnál ősszel a hatpárti tárgyaláson végig kell gondolni, amellett, hogy az alkotmánybírósági döntés ezt úgy is fölveti.

Egy másik problémát jelent az ombudsmani hatásköröknél az, hogy az egyedi állampolgári panaszok intézése mellett belecsúsznak - a hatáskörük teszi lehetővé - jogszabály-előkészítési politikai csatározásokba is azáltal, hogy véleményezhetik a megszülető jogszabályokat, törvényeket. Első látásra ez ártalmatlan hatáskörnek tűnik, de azt hiszem, hogy a világ többi részének van itt is igaza, mert a világ többi részében rendszerint - vannak kivételek, de rendszerint - nem adják meg a hatáskört az állami ombudsmanoknak.

Hadd jelezzem, azért beszélek állami ombudsmanokról, tudniillik szám szerint sokkal több magánombudsman van. Biztosítási ombudsmana minden nagy egyetemnek van - a múltkor végignéztem a World of Learningben -, majdnem minden nagy német és amerikai egyetemnek, a németeknél láttam, mindenhol van ombudsman. Az egyetemi polgároknak az egyetemi hatóságokkal szembeni ügyintézését magánszervezeten belül hozták létre. Tehát ilyen ombudsmanok sokasága létezik, és hadd jegyezzem meg, hogy én csak az állami ombudsmanokról beszélek, mert Magyarországon az létezik.

Tehát a helyzet az, hogy rendszerint nem adnak beleszólást az ombudsmanoknak a törvény-előkészítésbe abban a formában sem, hogy véleményezzék a születő törvényeket. A helyzet tudniillik az, hogy a demokráciában ez a folyamat az ellentétes politikai érdekek csatájából, különösen a kormány és az ellenség csatájából születik meg. És ha ebbe belefolyik az ombudsman, akkor ha akarja, ha nem - tehát nem ő tehet róla -, valamelyik politikai oldal eszközévé válik. Tehát spontán módon nem tudja megtenni, ha belefolyik a törvény-előkészítésbe, ahol kemény csaták vannak, hát akkor alig várja bármelyik oldal, hogy amit fel tud használni, azt felhasználja; nincs semmi probléma benne, ez a többpártrendszer és a pluralizmus csatája.

Azonban ha megadjuk a jogot, akkor egyszerűen belekényszerítettük - belekényszerítettük - a politikai csatározásba, és hiába mondja, hogy ő szakember, amikor az egyik politikai oldal állandóan használja és piedesztálra emeli, a másik politikai oldal automatikusan kezdi úgy nézni, hogy eszköze annak az oldalnak, és a másik oldal valóban úgy is használja fel. És ez nem is probléma, mert a politikai csatában ez természetes, de az ombudsmannak nem szabad megadni ezt a lehetőséget, illetve mentesíteni kell ettől.

Továbbmegyek, mivel itt nemcsak az van, hogy valamelyik oldal fogja majd eszközként felhasználni és strukturálisan bele van kényszerítve, hanem az a többségi demokrácia természete, hogy a kormány nyújtja be a legtöbb törvényjavaslatot. Tehát úgy lehet mondani, strukturálisan az is kódolva van a dologban, hogy az ombudsman spontán módon minél több törvénytervezetet kritizál és igyekszik megváltoztatni véleményezése kapcsán, spontán módon az ellenzék oldalára kerül. Itt is az van, ha akarja, ha nem. Nem ő akar odakerülni, nem tud mást tenni, tudniillik a törvényekre nagyon nagy többségében a javaslatokat a kormány oldaláról nyújtják be.

Nos, tehát a világnak ezért van igaza, amikor azt mondja, hogy maradjon neutrális az ombudsman, és ezáltal nem adom meg neki a törvény-előkészítési csatározásokba való beleszólás lehetőségét, és ez egy strukturális torzulás a magyar ombudsmani rendszerben. Aki visszatekint csak az elmúlt három évre, de visszatekint az elmúlt hat évre, sokszor volt ilyen, úgy lehet mondani, hogy együtt focizott az egyik oldallal, és nem azért, mert ő akarta - nem tudott mást tenni. Ezért úgy gondolom, ha a jövőben meg akarjuk óvni ombudsmanjainkat a politizálódástól, mentesíteni kell őket a törvényjavaslatok és más tervezetek véleményezésétől.

Telik az idő, tehát nagyon röviden akkor csak egy harmadik kérdést hadd emeljek ki. Ez a harmadik szintén strukturális problémát jelent: ez az ombudsmanok magánszféra felé irányuló ellenőrzését érinti. Elvi szinten úgy lehet ezt a kérdést eldönteni, hogy az ombudsmanok az állami szervekkel, a hatóságokkal szemben védik az állampolgárok törvényes jogait, míg a magánszférában, a magánszervezetek, magánszemélyek egymás közötti vitájában a bíróságok döntenek, a független bíróságok, garanciával, karriervonallal elszigetelve. Egy sor olyan fajta garancia, olyan elszigeteltség, összeférhetetlenség van, ami biztosítja, hogy amikor a magánszervezetek összecsapnak, ott független bíróságok döntenek. Tehát ezek az erre kiképzett bírák hivatottak a magánfelek közötti eljárásokban dönteni.

Nálunk, ha megnézzük ezt a kérdést, egyszerűen nincs egyértelműen eldöntve a gyakorlatban. Végigszaladtam a három ombudsman gyakorlatán, úgy láttam, hogy az általános ombudsman esetében nem lehetett találni olyan törekvést egyetlenegy esetben sem, hogy kiterjesztené hatáskörét a bíróságok rovására a magánszervezetek esetében is, és ellenőrzést folytatna. Három éve már fölvetettem ezt, nála soha nem találtam ilyen esetet, tehát ott tudatosan van egy visszafogás.

Ezzel szemben a nemzeti kisebbségi ombudsmannál volt egy-két eset, ő már explicite is jelezte a tavalyi beszámolójában, hogy szeretné kiterjeszteni; úgy gondolja, hogy nem állhat meg az állami szervekkel, hatóságokkal szemben, hanem neki ki kell terjeszteni, és jelezte, hogy ő ezt tartaná helyesnek.

Van a harmadik ombudsman, az adatvédelmi ombudsman, aki minden skrupulus nélkül, sőt büszkén mondja - ahogy ma is figyeltem, a televízióban tudtam nézni a szobámból a beszámolóját -, hogy az állami nagy testvér mellett a magánszféra kistestvéreit is ellenőrizni kell. Nos, a helyzet az, hogy a magánszféra kistestvéreit a bíróságok ellenőrzik. Arra vannak kiképezve, azért függetlenek. Ez tehát az én problémám, minden jóindulat mellett; mert én úgy gondolom, hogy egy elkötelezett ember, ha problémát lát, igyekszik maga megoldani. Igen ám, de két-háromszáz éve összecsiszolódó modern jogállamban minden egyes független bíráskodás és a többi túl van ezen a jóindulaton, ez olyan garanciákkal van kipróbálva sok-sok évtizeden keresztül, ami nem véletlen! (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) Igen, köszönöm szépen, lejárt az időm.

Nos tehát én úgy gondolom, erre is figyelnünk kell, és bízom benne, hogy ősszel, ha a hatpárti tárgyalás lesz, erre figyelünk, és olyan törvényt hozunk létre, amely ezeket a problémákat megoldja.

Köszönöm a figyelmet. (Taps.)

Forrás: parlament.hu