BAJOR TIBOR (MSZP): Tisztelt miniszter úr, elnézést kell kérnem öntől. Én úgy tudtam, hogy ön gépkocsival jött Záhonyba, most kiderült, hogy helikopterrel, ugyanis négysávosra semmit nem bővítettek, leállósávot nem építettek, tehát amit ön most elmondott, az egyszerűen nem igaz, ezek a szakaszok nem épültek meg - önt becsapta a saját tárcája. Pedig én azt hittem, hogy el tudom fogadni az ön válaszát, hiszen megemlítette, hogy most végre megépül az elkerülő útszakasz - annak a terveit is megkaptuk minden évben, az sem történt meg.

Miniszter úr, nagyon szerettem volna elfogadni a válaszát, hiszen ön egy rokonszenves miniszter (Derültség és szórványos taps. - Szalay Gábor dr. Fónagy Jánosnak: Még bajod lehet ebből, János!), de azzal nem számoltam, hogy ön olyat fog mondani, ami egyszerűen nem igaz; alkalmazkodik a Fidesz-kormányhoz: valótlan dolgokat, valótlan tényeket állít.

A válaszát nem tudom elfogadni. (Taps az MSZP- és az SZDSZ-frakció soraiban.)

Forrás: parlament.hu