DR. BOGÁR LÁSZLÓ, a Miniszterelnöki Hivatal államtitkára: Köszönöm szépen. Elnök Úr! Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselő Úr! Talán meghökkentően fog hangzani, de kétszeresen is szeretnék köszönetet mondani ezért a kérdéséért. Először is azért, mert azonnali kérdésben teljesen szokatlan módon ön egészen konkrét kérdést tett fel, ami - lássuk be - azért némileg megkönnyíti a válaszadó dolgát, másrészt pedig azért, mert valóban fontos kérdést hozott ide. Azt gondolom, mindnyájunk közös érdeke az, hogy mihamarabb tisztázódjanak az itt felmerülő kérdések.
Sajnos azonban - és ezt tényleg őszintén sajnálom - azért nem tudok most önnek mégsem lényegében választ adni, mert noha a vizsgálat előrehaladott állapotban van, és reményeink szerint tényleg a lehető legrövidebb időn belül lezárul, de éppen annak következtében, hogy egy vizsgálat egész lefolyását is befolyásolhatja az, ha közben nem is akárhol, hanem itt a parlamentben közbeszéd tárgyává válik - hiszen aligha tagadhatjuk, hogy ez visszahat egyébként magára a vizsgáló szervezetre is, meg magára a folyamatra is -, én ebben az esetben mégis hadd kérjem a türelmét ezzel kapcsolatban, és nagyon őszintén tudom ígérni, hogy bármikor, bármilyen itt feltehető, vagy kérdés feltevésére alkalmas műfajban fogalmazza is meg a kérdését, biztosan tudom önnek ígérni, hogy amint a vizsgálat lezárul, és valóban lesznek itt már összefoglalható eredmények, ezt nagyon szívesen megosztom önnel akár itt a parlamentben, akár akkor, ha közvetlenül a Miniszterelnöki Hivatalhoz fordul.
Köszönöm a figyelmet.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés