DR. MIKOLA ISTVÁN egészségügyi miniszter: A dolgok nagyon összefüggnek, tisztelt képviselő úr. Ez a parlament alkotott egy költségvetési törvényt, amelyben megszavazott egy 20 százalékos bérfejlesztési lehetőséget. Ez nem elég ahhoz, hogy a súlyos örökséget rendezze, de mégiscsak valamiféle előrelépés. Balgaság lenne azt mondani, hogy nem történt semmi. Nem ígérek százalékokat és száz százalékokat, hiszen készen kaptam egy olyan költségvetést, amelynek a keretében mozogván nekem az a feladatom, hogyan találjuk meg az optimális megoldást ebben az anyagi nyomorúságban a betegek ellátásához.
S mint ahogy egy fél pillantást vetettem az ön begipszelt karjára, elég jól van feltéve az a gipsz. (Derültség a MIÉP soraiban.) Úgyhogy lehet, hogy a körülmények nem voltak olyan szerencsések az ellátás során, de ez egy szabályosan feltett alkargipsz, ami nyilván önnek a teljes gyógyulást fogja a bajára eredményezni.
Az egészségügy bajainak orvoslása pedig megkezdődött, de ehhez türelmet kérek szépen, mert ez nagyon nehéz dolog. Ez egy nagyon sokismeretlenes egyenlet, ahol nagyon nagy társadalmi összefogással tudunk csak előrébb jutni, de bízom abban, hogy előrébb fogunk jutni. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés