PERLAKI JENŐ (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Országgyűlés! Kovács Kálmánnak szeretném először is mondani: az, hogy egy súlyos, egyébként világjelenségként súlyos kartellproblémát el tudott kerülni a kormány, ez olyan jelentőségű, amellyel nagyobb megtakarítások keletkeztek, mint amennyit egyébként el lehetett volna érni, ha más eljárást vállal.
Ami a műszaki problémákat illeti, az önök kormánya idején történt egy-két műszaki probléma, tényleg csak szemelvényként szeretnék néhányat említeni. Például hol beleszámolták azt autópályába a kis műtárgyakat, hol meg nem az, aztán Gyöngyös és Füzesabony között egy kicsit baj kezdett lenni a vízzel, mert az egyik oldal kezdett mocsarasodni, a másik oldal meg kiszáradni, mert olyan rosszul építették meg, hogy nem tudott átmenni a víz, elzárták a mikropórusokat, és átvezetéseket pedig nem hoztak létre.
(15.30)
Elfogadták a pótmunkákat. Egyéb igaztalan dolgok is vannak az érvelésben. Míg távol voltam, felhasználta valaki Várday György úr nevét. Várday György urat valóban felkértem szakértőnek a közbeszerzési bizottságban. Mivel most a kodifikáció következik, jeleztem neki, hogy nem hosszabbítjuk meg a szerződését. Emiatt valószínűleg egy kicsit mérges lett, és ezért túlzott a Happy End-szerződéssel kapcsolatban. Azt hiszem, az a megítélés nem megalapozott, hogy ez a szerződés semmis volna - ez a helyzet. Köszönöm.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés