KERTÉSZ ISTVÁN (MSZP): Köszönöm a szót. Egy másik vetületét szeretném a nyugdíjak és a nettó keresetek alakulásának megemlíteni. Az, hogy önmagában a nyugdíj sok vagy kevés, nehezen minősíthető. Akkor korrekt egy gazdaságpolitika, költségvetési politika, ha az aktívak mindenkori nettó keresetével van arányban a nyugdíjak változása is. Ezt nézve 1994 végéig, tehát az Antall-Boross-kormányzat idejéig a nyugdíjak 2,3 százalékkal kisebb mértékben nőttek, mint a nettó reálkeresetek. A Horn-kormány időszakában ez a felhalmozott elmaradás 2,6 százalék volt. Úgy, tisztelt képviselőtársaim, hogy az 1998 augusztusában esedékes 6 százalékos nyugdíjemelést nem fogadta el ez a parlament, a fideszes többség, azaz nem járult hozzá ahhoz, hogy a nyugdíjak reálpozíciója stabilizálódjon, és helyreálljon a nettó keresetek változásával kapcsolatos összhang.

Tisztelt Képviselőtársaim! Amikor 1994-ben kormánypozícióhoz jutottunk, szintén szembekerültünk augusztusban azzal, hogy esedékes volt egy nagyon jelentős nyugdíjemelés, amit az akkori válságjelenségek hatására a túlságosan is költségvetési szempontokat hangoztatók szerettek volna eltolni, csökkenteni. Mégis az akkori, a szabad demokraták és a szocialisták által összehozott kormánykoalíció nem járult hozzá ahhoz, hogy az addigi megszokásokból, az addigi országgyűlési határozatokból eredő változtatásokat ne hajtsuk végre.

Tisztelt Képviselőtársaim! Ha ezt a normális eljárást a Fidesz magáénak tekintette volna, akkor most nem beszélhetnénk arról, hogy a nyugdíjak milyen mértékben maradtak el a nettó reálkeresetek változásától.

Forrás: parlament.hu