KÓSÁNÉ DR. KOVÁCS MAGDA (MSZP): Köszönöm, elnök asszony, a szót, és köszönöm a türelmét. Az együttes ajánlás 32. pontjában benyújtott módosító indítványról, illetve az ahhoz fűzött bizottsági kiegészítő indítványról szeretnék beszélni. Ahhoz, hogy világos legyen a mondanivalóm, föl kell olvassam a módosító indítvány mindössze két fél sorát: "E követelményeket - a törvény 1. és 2. §-ában rögzített követelményekről volt szó az eredeti javaslatban - a nemzeti és etnikai kisebbségek jogairól szóló 1993. évi LXXXVII. törvény 42. §-ában meghatározott kisebbségi nyelvek esetében nem kell alkalmazni." A felolvasásból kiderül, hogy egy rendkívül általános tartalmú módosító indítványról van szó, amelyik egyértelművé teszi, hogy Magyarországon a magyarországi kisebbségek nyelve nem idegen nyelv, következésképp a törvény a kisebbségi nyelvekre nem terjed ki.
A bizottsági ülésen hosszú és kétségbeesett vita bontakozott ki ebben a kérdésben. Az előterjesztő képviselőjének mentségére legyen mondva, hogy kötött mandátummal érkezett a bizottsági ülésre, de az az érzésem, hogy a bizottsági ülésen ellenzéki és kormánypárti oldalról egyaránt elhangzott érvek meggyőzték őt arról, hogy a javasolt módosítás helyes.
Nem szeretném visszahozni az általános vitát és az általános vitához tartozó dolgokat, de egyben a sajnálkozásomat is ki kell fejeznem, hogy sajnálatos hiba folytán az emberi jogi és kisebbségi bizottság nem foglalkozott a törvénnyel abban a munkaszakaszban, amikor az általános vitára való alkalmasságát kellett volna megvizsgálni. Lehet, hogy ebben az esetben most nem lenne szükség módosító indítványra és indokolásra. Mindenesetre feltételezem, hogy minden képviselőtársammal egyetértésben szeretném leszögezni, hogy a nemzeti és etnikai kisebbségekről szóló törvény a kisebbségi nyelvhasználat jogát mint alanyi és bizonyos esetben mint közösségi jogosultságot rögzíti.
A kisebbségek nyelvhasználatának lehetséges körét pedig - amelyet ez a törvény a záró rendelkezésben felidéz - a kisebbségi önkormányzat kezdeményezéséhez kapcsolja, és felsorolja, hogy a kisebbségi önkormányzat kezdeményezése alapján mikor kell az egyébként általános magyar nyelvhasználat körében és ezen a körön kívül a kisebbségek nyelvén is bizonyos közléseket kisebbségi nyelven tenni. A törvény felsorolja, hogy ilyenek a helység- és utcanevek, a közhivatalok és közszolgáltatást végző szervek elnevezését feltüntető táblák, feliratok, illetve e szervek működésére vonatkozó közlemények. Az eredeti törvény egy kicsit bővebb, az itteni átemelés valamivel rövidebb.
Aligha lehet kétséges, hogy a kisebbségi törvény szelleme a magyar nyelv nyilvánvalóan korlátlan használata mellett egy kisebbségi jogot, a kisebbségi anyanyelv használatának jogát biztosítja. Ebben a törvényben azonban másról van szó, és a hibás szabályozás a kisebbségi nyelvhasználat jogát sajnos a talpáról a fejére állítja. Az a bizonyos 53. § c) pont, amelynek tartalmára utaltam, és amelyet részben a törvény is átemel, egyszerre beszél magyar nyelvhasználatról és kisebbségi nyelvhasználatról, csak fordított logikában. A magyar az általános, hiszen államnyelvről van szó, a kisebbségi nyelvhasználat pedig a kisebbségek törvényben biztosított joga.
(A jegyzői székben dr. Szabó Erikát
Koppánné dr. Kertész Margit váltja fel.)
Ezért az előterjesztő jelen lévő képviselőjének az érvelése sajnos nem áll meg, aki állandóan arra hivatkozott, hogy a kisebbségi törvény is összekapcsolja a kisebbségi nyelvhasználatot a magyar nyelvhasználattal. Nem, fordítva van! A magyar nyelvhasználatot kapcsolja össze a kisebbségi nyelvhasználattal, és ebben a pillanatban a vita el is dőlt, hiszen a hozzánk forduló kisebbségi önkormányzatok nem kértek többet és mást, csak azt, hogy ahol egy szűkebb közösség belső kommunikációs nyelve nem a magyar, ott bizonyos információk közlését ne kapcsoljuk össze szükségszerűen a magyar nyelv használatával.
Képviselőtársaim kiváló példákat mondtak, államtitkár úr tudja, hogy a bizottságban vannak kisebbségi identitású képviselők, de kiváló példákat mondott Heinek Ottó elnök úr, a német kisebbségi önkormányzat elnöke, aki szerintem egy ügyes szójátékkal érttette meg a dolgot, hogy ha Pilisszentivánon vagy egy Klingerhof nevű vendéglő, akkor azt vajon miért kellene csengőudvarra lefordítani, miközben a Klinger természetesen családnév, a Hofról pedig mindenki tudja, hogy ebben az esetben vendégeket várnak étellel, itallal.
(17.00)
De rengeteg más példa is felmerülhet, hiszen nem csupán gazdasági reklámokról és feliratokról van szó a törvényben, hanem más típusú közérdekű közlésekről, tehát ebben az esetben azt a szót, hogy "Vigyázz, gödör!" - Bauer képviselő úr példája -, magyarul és románul egyformán ki kellene írni Méhkeréken, pedig feltehetően akiknek a gödörben nem szabad hasra esni, azok mind románok. Vagy Hargitai János példája: a bajai német nyelvű általános iskolában, ahol a gyermekek is németek, az oktatás nyelve is német, a tanárok is németek, azt a feliratot - lehet, hogy ő nem ezt mondta, de nekem most ez jut eszembe -, hogy "A fiúvécé a második emeleten nem működik", németül és magyarul egyformán ki kellene írni. Nincs értelme, felesleges, és a kisebbségektől, nem is jó szó talán, hogy alkotmányos jogot von el, inkább valamit, ami természetes, ami a méltóságukhoz tartozik, ami a kisebbségi önérzet része, azt sérti, és feltehetően a jogalkotónak nem ez a szándéka.
Egyébként Heinek elnök úr a felszólalásában elmondta - és ezzel végül is Bauer képviselő urat igazolta -, hogy amikor a kisebbségi törvény készült, akkor hasonló problémák felmerültek, de mindenkinek az volt az álláspontja, hogy nem kell ezeket beírni a kisebbségi törvénybe, tehát reklám, gazdasági felirat, belső tájékoztatást szolgáló szövegek, mert majd elrendezi az élet. Eddig nagyjából el is rendezte, azt gondolom, hogy egy át nem gondolt törvényi megfogalmazással nem lenne szabad az élet által megszabott és jól működő rendet erőszakkal megváltoztatni.
Azért kellett, elnök asszony, arra hivatkoznom, hogy két módosító indítványhoz szólok, mert a vitában az is egyértelművé vált, hogy három képviselőtársam módosító indítványa rossz helyre kapcsolódik. Ha az általuk javasolt helyre a 2. § új (3) bekezdéseként kerülne be a törvény szövegébe, akkor például a tájékoztató feliratokra - Hargitai János példája alapján ennek is lehet jelentősége - ez a felszabadítás nem vonatkozna. Ezért egy bizottsági módosító indítvánnyal azt javasoljuk, hogy a módosító indítvány a záró rendelkezések közé kerüljön, és legyen egyértelmű, hogy e törvény alkalmazásában a kisebbségi nyelvekre a törvény szövegét egyáltalán nem kell alkalmazni.
A bizottsági módosító indítványt a bizottság egyhangúlag fogadta el, és nagyon remélem, hogy a Ház egyetértését is sikerül hozzá megnyerni. Köszönöm szépen.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés