RUCHTI RÓBERT (Fidesz): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Államtitkár Úr! Alelnök Úr! A Magyar Köztársaság 2000. évi költségvetésének végrehajtásáról szóló törvényjavaslat azon részével szeretnék néhány gondolat erejéig foglalkozni, amely a kultúra területéhez tartozik. A kultúra a népek virága, ahogy egy mondás tartja, de ahogy a virág is csak akkor virágzik, ha megfelelő tápanyaghoz jut, a kultúra kiteljesedése igényli a maga megfelelő anyagi táptalaját.

Végigfutva a számokon nyugton állíthatjuk, hogy a 2000. esztendő pénzügyi szempontból is igencsak jól sikerült év volt a magyarországi kultúrának. A maradékelv szerinti finanszírozás sötét árnyékát már 1999-ben maga mögött hagyhatta a szféra; az akkori 67 százalékos, példa nélkül álló forrásnövekedés után 2000-ben újabb 35 százalékos emelkedést mutatnak a pénzügyi teljesítés számai. Szükség is volt erre, hiszen ez a hosszú-hosszú ideje kiéheztetett terület csak akkor juthat egészséges és jó kondícióba, ha annak finanszírozása még éveken át jócskán az infláció mértéke fölött történik.

Mindezek után szeretném az önök figyelmét a törvényjavaslat Nemzeti Kulturális Örökség Minisztériuma fejezetének néhány beszédes részére irányítani. Mindenekelőtt hadd szóljak a NEKÖM közgyűjteményeket említő részéről, melynek négy és féloldalas szöveges fejezete figyelemre méltó információkat ad a felsorolt intézményekről, a látogatottságról, a jegyeladásról, a kiállításszervezésről, azok alakulásáról. A mindezekről szóló adatok minden esetben örvendetes emelkedésről, tényekről számolnak be. Látnivaló, hogy nőtt az érdeklődés a közgyűjtemények iránt, melyek nemcsak őrzik a rájuk bízott kulturális értékeket, de mindent megtesznek azért, hogy azokat látványos kiállításokon mutassák be a nagyérdemű közönségnek. A számok azt jelzik, hogy mindez sikerrel történik. Tanulságos, hogy a központi támogatás emelkedése a saját bevételek növekedését is hozta. A művészeti intézmények megjelenítése hasonló részletességgel valósul meg az előterjesztésben, tartalmazva a jegybevételek, előadások és a nézők számának változásait.

A műemlékvédelmi intézmények közül külön szeretném kiemelni azt az OMVH-t, amelynek a törvényjavaslat szerint is nagy szerepe volt az úgynevezett "nemzeti örökség program" sikeres végrehajtásában.

A kulturális feladatfinanszírozás alcím néhány szeletét említve figyelemre méltó, hogy 2000-ben jóval nagyobb összeget biztosított a tárca a kulturális szaktörvényből adódó feladatok ellátására, mint egy esztendővel korábban. A taglalást olvasva az intézmények igényei nagyon is indokolták ezt az emelést. Örömmel tapasztaltam, hogy a duplájára emelt, úgynevezett revitalizációs keret újabb 76 kistelepülés számára adott ismét esélyt közművelődésük újjáépítésére, újjászervezésére.

Ugyanilyen megelégedéssel olvastam, hogy az "olvasás éve" program előkészítéseként 194 községi könyvtár részesült támogatásban szolgáltatásaik, információs eszközeik fejlesztése céljából.

(13.30)

Magyarország millenniumának legjelentősebb ágát anyagi értelemben is a maradandó alkotások létrehozásának, a meglévő műemlékek, műemlék jellegű építmények restaurálásának támogatása jelentette 2000-ben is. Ezt igazolják vissza a törvényjavaslat azon részei is, melyek a millenniumi beruházásokról, a királyvárosok rekonstrukciójáról, a nemzeti örökség program felhasználásáról tájékoztatnak.

Az egyházi kulturális örökség értékeinek rekonstrukciójára több mint 3 milliárd forintot fordított a tavalyi esztendőben a tárca, 297 felújítást valósított meg, amelynek jelentőségét csak növeli az a tény, hogy sok kistelepülésen az egyetlen műemléki vagy műemlék jellegű építmény maga a falu temploma.

Sokan ostorozták a kormányt annak idején amiatt, hogy a Nemzeti Kulturális Alapot átalakította alapprogrammá. A 2000. évi jelentésből is látható, hogy az alapprogram korábbi céljainak megfelelően kiválóan működik, és a bővülő forrásoknak köszönhetően tavaly 5500 pályázat részesülhetett támogatásban.

Összefoglalva: úgy vélem, a kultúra kiemelt finanszírozása a teljesítésből is jól kitűnik, és a vállalt feladatokat a tárca példásan teljesítette.

Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiból.)

Forrás: parlament.hu