SASVÁRI SZILÁRD (Fidesz): Köszönöm, elnök asszony. Szíves elnézést kérek, csupán azért kértem szót, mert most megnéztük a leadott papírt, és annak alapján, ha valaki figyelemmel követte az előző vitát, akkor láthatta, hogy annak a témakörnek, amelyben Búsi képviselő úr és jómagam is érintett voltam, e vitapontoknak elhangzott a vitája. Tehát itt valamilyen technikai félreértés van a szakaszolás kapcsán. Mi már ezeket a beszédeket elmondtuk, és értelemszerűen ezért van a következő pontban is az, hogy például az ötösnél is fel vagyok írva. Tehát itt valamilyen technikai malőr volt, valószínűleg a mi munkatársaink követhették el a hibát.

Köszönöm szépen.

Forrás: parlament.hu