DR. LENTNER CSABA (MIÉP): Tisztelt Államtitkár Úr! Én a Malév és a Légiforgalmi és Repülőtéri Igazgatóság helyzetét nem drámainak, hanem valósnak mutattam be. 2001 őszén a Ferihegyi repülőtér szerelői sztrájkoltak, kifejezve az elégedetlenségüket a kormány vagyonkezelési politikájával és a Malévhoz való viszonyulása kapcsán. Most, tisztelt államtitkár úr, rövidesen a légiforgalmi irányítók sztrájkolnak, jelenleg sztrájkkészültségben vannak, mert elégedetlenek azzal a politikával, amely az önök részéről feléjük megnyilvánul. (Dr. Fónagy János: Az állomány egyhuszada!) Ehhez a MIÉP egyébként politikai támogatást fog biztosítani, mint a szerelősztrájk idején is ezt megtette.

Államtitkár úr, hogy biztosak legyünk a dologban, én a mai nappal egy levelet juttattam el az Állami Számvevőszék elnökéhez, dr. Kovács Árpád úrhoz. Ebben a levélben kérem a Malév és a Repülőtéri Igazgatóság vagyongazdálkodásának teljes körű felülvizsgálatát (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az idő leteltét.) évekre, szerződésekre visszamenően. Azt hiszem, hogy a választ ott fogom megkapni, így ezt a választ értelemszerűen nem fogadom el.

Köszönöm. (Taps a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu