HORVÁTH BÉLA (FKGP): Köszönöm a válaszát, miniszter úr. Bízom benne, hogy nemcsak a tisztelt Ház, hanem a tisztelt közvélemény is - amely most a televízió- és rádiókészülékek előtt ül - megnyugodva hallgatta az ön szavait, hogy törvénysértés esetén egy párttal szemben nagyon szigorú szankciókat lehet életbe léptetni. Ilyen értelemben köszönöm és elfogadom a válaszát.

Ugyanakkor engedje meg a tisztelt Ház, hogy egy fordulattal egy 1895-ös, itt, a tisztelt Ház falai között elhangzott anekdotát röviden elmondjak önöknek. Így szól az anekdota: "Amikor a vak koldus a templom ajtajánál várta a bejövő nagyurak alamizsnáját, többek közt arra jött egy orvos is, aki azt mondta neki: barátom, megszabadítlak én a bajodtól, leveszem a szemedről a hályogot, hogy tisztán láss. Erre azt mondta a koldus, kérem, ne tegye, mert akkor miből élek majd meg."

Tisztelt Ház! Tisztelt Képviselőtársaim! Úgy gondolom, jelenleg ez a helyzet az SZDSZ-es vezetőkkel kapcsolatban. Köszönöm. (Taps az FKGP soraiban.)

Forrás: parlament.hu