FARKAS SÁNDOR (Fidesz): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Asszony! Tisztelt Képviselő Úr! Köszönöm szépen, hogy idézett, mert ez, úgy gondolom (Közbeszólás a FKGP-frakció soraiból: Klasszikus!) - klasszikusokat szoktak idézni, ha nem vagyok nagyképű, köszönöm. De azért el szeretném mondani a tisztelt képviselő úrnak és a hallgatóságnak, hogy amit a képviselő úr problémaként felvetett, az valahol emlékeztet az 1991-es évre vagy a '90-es évek elejére, amikor a kárpótlási törvény vitáját megelőzően hasonló félelmek és aggodalmak töltötték el az önök sorait, ma pedig az önök soraiban ugyanolyan tulajdonosok ülnek. És meg vagyok győződve arról, hogy pár év múlva e törvényre ugyanígy fogunk emlékezni, hogy ezzel igenis a tulajdonnal való rendelkezési jogot biztosítjuk a tulajdonosoknak, ami egy hosszú távú folyamat kiindulópontja lesz, úgy, ahogy azt a vezérszónoki felszólalásomban is elmondtam önnek.
Arra szeretnék még reagálni, amikor azt mondja a képviselő úr, hogy ad hoc törvénykezés folyik. Ne felejtse el, tisztelt képviselő úr, ön ugyanúgy abban a bizottságban dolgozik, mint én, hogy Medgyasszay László képviselő úr beterjesztett, a nemzeti földalapról szóló törvénytervezetét körülbelül két évvel ezelőtt kezdtük el tárgyalni. Azóta érik gyakorlatilag ez a törvény, és ma jött el az a pillanat, ma jutott el abba a szakaszába, hogy mint előterjesztett törvény, a kormány által benyújtott törvénytervezet beterjesztésre került, amelynek ma üljük a vitáját.
Azt gondolom, hogy ez a törvény és ezek a kiegészítések nagymértékben hozzájárulnak ahhoz, hogy igenis biztonságosan megteremtsük annak a birtokpolitikának az alapját, amely nélkül - ismételten mondom - nincs jövedelmező mezőgazdaság.
Köszönöm szépen. (Taps a kormánypártok soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés