FRANCZ REZSŐ (MSZP): Elnök Úr! Köszönöm a szót. Az előbb egy lelkes fideszes képviselőtársam 1907-et és Jászai Oszkárt idézte (Sági József: Jászi Oszkárt! - Arnóth Sándor: Az egy másik ember!) - Jászi Oszkárt. Elfelejtette, tisztelt képviselőtársam, hogy az száz évvel ezelőtti állapot volt. Hány százaléka élt akkor a magyar felnőtt keresőképes lakosságnak a földből zsellérsorban? A zsellérnek a legnagyobb vágya a föld volt. 1947-ben, a földosztás után (Arnóth Sándor: Tamásnak mondd, ő mond hülyeségeket!), 1951-ben a téeszesítés első kezdetekor hány százalék élt így? Több mint 35 százalék.
Mit mondott Kurucsai Csaba, amikor megjött az európai integrációs bizottság üléséről? Magyarországon még mindig sokan foglalkoznak földdel. Mennyi ez ma? Csökkenő, 6,5 százalék. Mennyi a legutolsó hivatalos statisztika szerint? 135 ezer ember él legálisan alkalmazottként az agráriumban, az erdő-, hal-, vadgazdaságban együttesen.
(17.20)
Meg kellene nézni, mi a mai magyar valóság. Az, amit a tisztelt képviselőtársam mondott, hogy van elég ennivaló? Mi a cél? Versenyképes gazdaság vagy az önellátásra való törekvés? Ez az ország Mátyás király óta mindig több élelmiszert termelt, mint ami a saját szükséglete volt. Áldásos kormányzásuk ideje alatt sikerült elérni, hogy az exportszaldó jelentősen csökkent, de még így is pozitív. Ha most ezt leapasztjuk - van miből leadni -, akkor könnyebben férünk be az EU szekerén az EU erődkapuján. Az a kérdés, hogy kik a versenytársainak: az osztrákok vagy az amerikaiak, mert az amerikai kukorica, uraim, nagyon közel van. Lehet magyar termelő, de abban a pillanatban, hogy EU-tagok vagyunk - meg kell nézni, kitől veszi ma az Auchan, a METRO és a többi az élelmiszert: aki olcsóbban adja. Lehet játszani nemzeti színű szalaggal, de az fog megélni, aki piacszerűen és versenyképesen termel. (Az elnök a csengő megkocogtatásával jelzi az időkeret leteltét.)
Ezért követnek el nagy hibát, mert ezeket a szempontokat nem tartják szem előtt. Köszönöm. (Taps, közbeszólások az MSZP és az SZDSZ soraiból: Így van!)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés