KARAKAS JÁNOS (MSZP): Köszönöm a szót, elnök asszony. Ha már lovakról beszélünk, Torgyán miniszter úr idején legalább három egészséges csikó is megszülethetett volna; a Fidesz hallgatott, illetve csak tapsolt, amikor kifogásoltuk, hogy miért nincs döntés jó néhány témában.

Orbán Viktor és a Fidesz nyáron hirdette meg az agrárgazdaság megváltásának a programját. Ennyi idő alatt ténylegesen még meg sem születhet egy csikó, tehát ez egy koraszülött. Magán is viseli ennek minden nyomát.

De ha már a lovaknál vagyunk, akkor mondhatom azt is, hogy kilóg a lóláb bizonyos szempontból, hiszen a 2500 hektáros bérelhető terület nem családi gazdaságról szól, amiről önök beszélnek, hanem a nagybirtokról.

Köszönöm. (Bauer Tamás tapsol.)

Forrás: parlament.hu