DR. CSÁKABONYI BALÁZS (MSZP): Köszönöm szépen. Tisztelt Elnök Úr! Tisztelt Ház! A bizottsági ülésen is felvetettük azt, és most a Hack Péter által elmondottak lényegéhez csatlakozom, hogy célszerűtlen volna most ennek a törvénynek a végigvitele és ennek a törvénynek az elfogadása, tekintettel arra, hogy időközben született meg az Alkotmánybíróság határozata, amit nyilván nem tudott az előterjesztő figyelembe venni a törvényjavaslat előkészítése során.

Tekintettel arra, hogy az a fórumrendszert érinti és ezzel a hatáskörök telepítését is, ésszerű és célszerű volna az, ha a tisztelt előterjesztő átdolgozásra visszakérné ezt a törvényjavaslatot, és annak az alkotmánybírósági határozatnak a szellemében ismételten benyújtaná, nem új előterjesztésként, csak átdolgozott előterjesztésként. Szeretném azt hangsúlyozni, hogy a törvényjavaslat 308. §-a a hatálybalépéssel kapcsolatban eleve úgy rendelkezik, hogy a rendelkezések döntő többsége 2003. január 1-jén lép hatályba, így tehát semmiféle időveszteség nem történik. Tekintettel az Alkotmánybíróság határozatára, a kormányt semmiféle presztízsveszteség sem éri, mert az átdolgozásra való visszakérésnek ez volna az indoka.

Még egyszer hangsúlyozni kívánom, hogy a hatáskörök telepítése területén, az egész fellebbezési rendszerben olyan lényeges változásokat kell eszközölni az alkotmánybírósági határozat után, mindezt 2002. december 31-éig, tehát szoros határidőben, amely megítélésem szerint indokolttá teszi az átdolgozásra való visszakérését, s ezzel megspórolnánk azt, hogy szinte feleslegesen vitázzunk most erről a törvényről ilyen formájában.

Köszönöm.

Forrás: parlament.hu