ELNÖK: Köszönöm szépen, államtitkár úr.
Tisztelt Képviselőtársaim! Az általános vitát lezárom. Figyelemmel arra, hogy módosító javaslat érkezett, a törvényjavaslat részletes vitájára szerdán délután kerül sor.
Tisztelt Országgyűlés! Soron következik a felsőoktatás fejlesztésének kiemelt céljairól szóló országgyűlési határozati javaslat részletes vitája. Az előterjesztést H/5030. számon, a bizottságok együttes ajánlását pedig H/5030/8. számon kapták kézhez.
Megkérdezem a hatáskörrel rendelkező bizottságokat, hogy van-e kijelölt bizottsági előadójuk. (Senki sem jelentkezik.) Nincsen.
Tisztelt Országgyűlés! Indítványozom, hogy a benyújtott módosító javaslatok számát figyelembe véve a részletes vita egyetlen szakaszból álljon. Aki ezen javaslatommal egyetért, kérem, kézfelemeléssel szavazzon. (Szavazás.) Köszönöm szépen.
Megállapítom, hogy a parlament jól látható többsége támogatta ezen indítványomat.
Megnyitom a részletes vitát. Megadom a szót Bazsa György képviselő úrnak, a Szocialista Párt képviselőcsoportjából, aki írásban is jelezte felszólalási szándékát. Öné a szó, képviselő úr.
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés