DR. BOGNÁR LÁSZLÓ (MIÉP): Köszönöm a szót, elnök úr. Tisztelt Ház! Tisztelt Miniszter Úr! Az általános vitában csak röviden kívánok hozzászólni.

A Magyar Igazság és Élet Pártjának van egy nevelési embereszménye, ez pedig az olimpiai ember, aki a fair play erkölcsiségén és a kalokagathia szellemiségében él.

(18.40)

Tehát számunkra nagyon fontos maga az olimpiai eszmeiség is. Másodsorban, országépítő programnak tartjuk az olimpia megrendezését, hiszen egyszer: létesítményekhez magyar vállalkozóknak munkát ad. Másodszor: az egészség megőrzését szolgálja igen romló egészségi állapotban lévő hazánk lakosságának. És harmadsorban, ami nem elvetendő, egy tartást ad, összefogásra serkenti a nemzetet, ahol pláne eredményt is érhet el. Én a pénz miatt nem aggódnék úgy, mint képviselőtársaim, hiszen a Magyar Igazság és Élet Pártja programjában szerepel, hogy ütemezzük át az adósságállományunkat három-négy évre, és máris ott van több pénz, mint kellene az olimpiára, hiszen máris 5 ezer milliárd forinttal lehetnénk gazdagabbak, és azzal gazdálkodhatnánk.

Egy bajunk van - de erről Deutsch Tamás miniszter úr meggyőzött -, mi 2012-t egy kicsit korainak tartottuk. Viszont azzal győzött meg, és támogatom, ha 2012-ben - ahol Kína és számos más európai város is pályázik - nem nyernénk el az olimpiát, sokkal eredményesebben juthatunk el 2016-ra is. Tehát igenis, a Magyar Igazság és Élet Pártja azon elvből támogatja a határozati javaslatot, mert igenis csodálatos lenne, ha végre hazánk, amely az újkori olimpia megalakulásakor már ott bábáskodott, végre egyszer az életben olimpiát rendezhetne. Nem lehet nem megszavazni ezen határozati javaslatot.

Köszönöm a szót, elnök úr. (Taps a kormánypártok és a MIÉP soraiban.)

Forrás: parlament.hu