DR. BOROS IMRE tárca nélküli miniszter: Tisztelt Képviselőtársam! Csak arra tudom biztatni, hogy a következőkben nagyon sokat fordítsanak időben, szellemi teljesítményben és pénzben is projekt-előkészítésekre; az utakra különösen vonatkozik ez. Az M3-as vonatkozó szakaszának az előkészítési költségét milliárdokban mérik.

Felhívnám a képviselő úr figyelmét is arra, hogy a területfejlesztési tanácsban az ilyet egy kicsit meg lehet majd szponzorálni, hiszen ha készen vannak, akkor 2004-től várhatóan a rendelkezésre álló, lényegesen nagyobb források sok projekt befogadását teszik lehetővé. Másrészt viszont, miután itt bekiabálás formájában elhangzott, hogy "közbeszerzés", közlöm, hogy az Európai Unió eddig egyetlenegy esetben sem folytatott le a magyar közbeszerzés szabályai szerint tendereztetést, mert külön tendereztetési szabályzata van, korábban a DIS, most a PRAG szerint tendereztetünk. Ezt a tényszerűség kedvéért mindenképpen meg kellett jegyezni.

Köszönöm. (Taps az FKGP soraiban.)

Forrás: parlament.hu