GLATTFELDER BÉLA (Fidesz): Köszönöm szépen, elnök úr. Tisztelt Ház! Hölgyeim és Uraim! Négy kérdésről szeretnék beszélni: a mezőgazdák által elnyerhető jövedelem kérdéseiről, a családi gazdaságok támogatásáról, a szőlő- és bortermelők helyzetéről, a külföldiek földtulajdonszerzéséről.
Nos, Medgyessy Péter a Pilvax kávéházban elmondott beszédében egyezséget ajánlott a nemzetnek, hogy kiszámítható agrárpolitikát fognak meghirdetni. Szavát adta, hogy betartja, amit ígért. Ha valaki kezébe veszi a kormányprogram mezőgazdaságra vonatkozó részét, elolvassa, akkor bizony az fog számára kitűnni, hogy ebből bizony semmi nem számítható ki a mezőgazdák számára. Következésképpen tehát az az agrárpolitika, amelyet az új kormány meghirdet, semmiképpen nem tekinthető kiszámíthatónak.
Igaz, szól arról a kormányprogram, hogy a garantált ár meg fog szűnni, nem lesz garantált ár, helyébe az Európai Unióból ismert intervenciós ár lép majd. Azonban ne felejtsük el, hogy 1997-ben, az előző kormány ideje alatt is volt egyszerre garantált ár és intervenciós ár, de a garantált árnál az intervenciós ár bizony alacsonyabb volt. Tehát azt szeretném ezért kérni, nehogy úgy szüntessük meg a garantált árat, amely 1994 óta létezik a magyar agrárszabályozásban, hogy ennek helyébe egy alacsonyabb összegű intervenciós ár lép majd, amely kevesebb védettséget jelent majd a gazdáknak.
Miniszterjelölt úr az előbb szólt arról, hogy a kukoricára még most, a napokban be kívánják majd vezetni a 21 ezer forintos intervenciós árat. Azt szeretném kérni, hogy ne tegyék, merthogy Vonza András földművelésügyi miniszter úr már bevezette az intervenciós árat, méghozzá 22 ezer forintos legalsó értékben (Dr. Németh Imre: 18 ezer! - Taps a Fidesz és az MDF soraiban.), 24 ezer forint közép- és 27 ezer forint felső értékben. Tehát amit ön tervez, az az intervenciós ár 1000 forintos mérséklése lenne. Kérem, hogy ezt ne tegye! (Közbeszólások az MSZP soraiból.)
(17.10)
De egyébként azt gondolom, hogy ha Magyarországnak sikerül az Európai Unióhoz csatlakoznia, és meg tudjuk szerezni mindazokat a támogatásokat a magyar gazdák számára, amit a régi tagállamok gazdái megkapnak, akkor egész biztos, hogy a magyar gazdák az európai uniós csatlakozás legnagyobb nyertesei lehetnek. Ezért arra szeretném kérni az új kormányt, hogy kötelezze el magát - mint ahogy ezt nem tette egyébként a kormányprogramjában - a mellett, hogy nem fogad el másfajta csatlakozást, csak olyan csatlakozást, amely a magyar gazdák számára egyenjogúságot fog biztosítani az Európai Unióban.
Tisztelt Hölgyeim és Uraim! Medgyessy Péter úr a Pilvax kávéházban azt ígérte a nemzetnek (Derültség a Fidesz és az MDF soraiban. - Moraj az MSZP és az SZDSZ soraiban.) a családi gazdaságokkal összefüggésben, hogy fenntartják a korábban a polgári kormány által megadott támogatásokat. Remélem, ez tényleg így lesz.
Fontos kérdésnek tartjuk a családi gazdaságok ügyét, hiszen Magyarország az Európai Unióhoz akar csatlakozni, és így nyilvánvaló, hogy a magyar agrárrendszert ugyanúgy kell felépítenünk, amilyen az Európai Unióban a jelenlegi agrárrendszer, márpedig ott a családi gazdaságokra helyezik a legnagyobb hangsúlyt. Nem véletlenül van ez így.
A világban különböző rendszerek léteznek: az amerikai, amelyik versenyképes mezőgazdaságot kíván építeni, a versenypiac által kívánja szabályozni a mezőgazdaságot és az európai, amelyik viszont másképp gondolkozik, azt gondolja, hogy a mezőgazdaságnak vannak társadalmi feladatai is. A mezőgazdáknak nemcsak az a dolga, hogy termeljenek, jövedelmet termeljenek, hanem hogy fenntartsák a vidék gazdasági aktivitását, a táj szépségét, kultúrállapotát, hogy hagyományos közösségeket őrizzenek meg. Ez bizony olyan cél, ami többlettámogatást érdemel, és ezt egyes-egyedül csak a családi gazdaságok képesek megvalósítani, ezért a családi gazdaságoknak más gazdaságtípusokhoz képest magasabb összegű támogatást kell juttatni.
A polgári kormány által elfogadott törvények ezt a célt tűzték ki. Meghatározták például, hogy beruházási támogatások esetén a családi gazdaságoknak tíz százalékkal több támogatás jár. Kérem, tartsák meg ezeket a szabályokat!
Mi üdvözöljük azokat az elképzeléseket, hogy növelni kívánják a beruházási célú támogatásokat. A polgári kormány is ezt az utat járta: például 1997-ről 2001-re, 2002-re az ültetvénytámogatások összegét 2,7 milliárd forintról 12,5 milliárd forintra, majd' ötszörösére emelte a polgári kormány; a gépberuházások támogatását 7 milliárd forintról 30 milliárd forintra, mintegy négyszeres értékre emelte. Rendkívül örülnénk annak, hogyha legalább ilyen mértékű, négy-ötszörös mértékű támogatásnövekedést lehetne a következő négy évben elérni. Kérem, járják ezt az utat, és mi támogatni fogjuk önöket!
Medgyessy Péter úr az imént felolvasott beszédében beszélt arról, hogy milyen módosításokat kívánnak végrehajtani a szőlő- és borágazat területén. Ezek a módosítások arra vonatkoznak, hogy a hamisítások kizárása mellett egyszerűsödjék a szőlő- és bortermelők helyzete - ezt mi támogatjuk. A polgári kormány célja mindig az volt, hogy Magyarországon azok szüreteljenek, akik kapálnak is, ne pedig azok, akik kémcsövekben, mindenfajta föld alatti edényekben, tárolóhelyiségekben bort kotyvasztanak. Ehhez viszont szükséges, hogy valamilyen szabályozás legyen.
1997-ben, amikor ön, Medgyessy Péter úr, pénzügyminiszter volt, és az ön feladatkörébe tartozott volna ezen kérdések szabályozása, nos, akkor Magyarországon még óriási borhamisítás volt, sőt, Magyarországon soha olyan mértékű borhamisítás még nem folyt, mint éppen 1997-ben, a polgári kormány megalakulásáig és az új jövedéki szabályozás bevezetéséig. (Dr. Kis Zoltán nevet.)
Hadd mondjam el személyes tapasztalatomat. Én Budapesten, a XVI. kerületben lakom, nem messze van tőlünk az Örs vezér tere (Géczi József Alajos: Te is onnan vetted?), ott volt egy szép, kies területen egy KGST-piac, ott minden héten, a heti piacon, szombaton és vasárnap beállt 10-12 teherautó - 1997-ről beszélek -, pótkocsis teherautó... (Géczi József Alajos: Nem kellett volna venni belőle!) A képviselő úr talán már ivott is belőle, különben nem kiabálna! (Derültség a Fidesz és az MDF soraiban.) Minden egyes pótkocsis teherautóról lejött két slag, az egyik tartályban fehér bor volt, bocsánat, valami fehér színű ital volt, a másikban vörös színű ital volt. A slagra rátettek egy olyan golyós szelepet, mint amilyen a falusi mellékhelyiségekben található, és ráakasztottak egy táblát, hogy vörösbor meg fehérbor, még csak azt sem, hogy rizling vagy kadarka, és ezt a bort meg lehetett kapni 50-60-70 forintért. (Dr. Kis Zoltán: Most is van ilyen!)
Kérem, amikor egyszerűsítik a bor- és szőlőtermelés szabályait, figyeljenek arra, nehogy ez az időszak jöjjön vissza, nehogy azok, akik valamikor az olajhamisításból kiszorulva a borhamisításban próbáltak maguknak illegális jövedelmet szerezni, most az egyszerűsítéseknek köszönhetően újra elvegyék a megélhetés lehetőségét a magyar szőlő- és bortermelők elől! De mi minden józan, a szőlőtermelők érdekeit fenntartó egyszerűsítést támogatni fogunk.
Végezetül szeretnék beszélni a földtulajdonlás kérdéséről is, arról, hogy miért nem szeretnénk és hogyan nem szeretnénk, ha Magyarországon a külföldiek termőföldtulajdont szerezhetnének.
Medgyessy Péter miniszterelnök-jelölt úr azt mondta: helyreállítják a földtulajdonosok jogait. Nem tudom, milyen jogok csorbításáról és kiknek a jogcsorbításáról lenne szó. Egyet szeretnék leszögezni: mi nem tekintjük tulajdonosoknak azokat, akik illegálisan, a fennálló jogszabályok megkerülésével, strómanok közbeiktatásával szereztek úgymond földtulajdont. Őket semmifajta jogok nem illetik meg. Ezek általában külföldiek. Az ő jogaikat semmilyen értelemben nem kell helyreállítani, mert nincsenek ilyen jogaik.
Azt gondolom, hogy azok a rendelkezések, amelyeket a polgári kormány bevezetett, arra irányultak, hogy a külföldiek, akik feketén, strómanok közbeiktatásával próbáltak földtulajdont szerezni Magyarországon, ne legalizálhassák a földtulajdonukat. Ezt a célt szolgálta például az, hogy kikötöttük, hogy a családi gazdálkodóknak elővásárlási joga legyen akkor, ha valaki a földtulajdonát értékesíteni akarja, mert nyilván a strómanszerződéseknek része az, hogy majdan a jelenleg még csak bérelt földet tulajdonba is akarja venni az, aki strómanok közbeiktatásával illegálisan földtulajdont akart szerezni. De akkor, amikor erre a majdani földtulajdoni adásvételre sor kerülne, adjuk meg a lehetőséget a magyar családi gazdálkodóknak, hogy megakadályozzák az egykor megkötött illegális üzletek legalizálását. Ezt viszont csak akkor lehet, ha a magyar családi gazdálkodók elővásárlási jogát fenntartjuk, ezért ezt fenn kell tartani.
Másrészt viszont az Európai Unióval való tárgyalás során és a hazai szabályozásunk során is arra törekedtünk, hogy Magyarországon csak természetes magánszemélyek szerezhessenek földtulajdont. Ilyen irányú javaslatot is nyújtottunk be az Európai Unióhoz, és az Európai Unió elfogadta, ez beleilleszthető az Európai Unió szabályozásába. Ez azért fontos, mert ha megengedjük a jogi személyek földtulajdonszerzését, akkor óhatatlanul megengedjük a külföldiek földtulajdonszerzését is.
Mondjunk néhány jogi személyt: kft., részvénytársaság, bankok, biztosítótársaságok - mind-mind lehetnek külföldi tulajdonban, sőt, a bankok jellemzően külföldi tulajdonban vannak, tehát ma megengedjük, hogy részvénytársaságok földtulajdont szerezzenek, akkor ez azt jelenti, hogy külföldi tulajdonú bankoknak, részvénytársaságoknak is megengedtük.
Ha kizárom a külföldi magánszemélyt, de a kft.-nek megengedem a földtulajdonszerzést, semmiben nem akadályoztam meg, semmilyen problémát nem fog okozni Hans Jürgen német gazdálkodónak, hogy ne a saját nevére, hanem a Hans Jürgen Kft. nevére vegyen Magyarországon földtulajdont, ha ezt megengedjük neki. Tehát azt szeretném kérni, különösképpen öntől, Németh Imre földművelésügyi miniszterjelölt úr, hogy ehhez ne járuljon hozzá.
Ön beszélt arról, hogy nemzeti konszenzusra törekszik a mezőgazdaság területén. Mi is arra törekszünk, de ez az alapja. Ez az alapja, hogy a magyar föld maradjon magyar nemzeti tulajdonban. Ha a nemzeti földtulajdonlás eddig kialakított rendjének megőrzésére nincs lehetőség, akkor nemzeti konszenzus sem lesz.
Köszönöm szépen megtisztelő figyelmüket. (Taps a Fidesz és az MDF soraiban.)
Forrás: parlament.hu
Kommentek
Bejelentkezés